Hiba
  • Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

A virágból született leány, Pöttöm Panna története lesz a Mesebolt Bábszínház legújabb bemutatója vasárnap. A darabot  Andersen meséje alapján Kolozsi Angéla írta. Az előadás arra tanít, hogyan lehet valakit jól szeretni. Sok-sok állatszereplővel, humorral, boldog végkifejlettel a történet kicsik és nagyok számára is nagy kedvenc lehet.

Az élményközpontú irodalomtanítás meghonosítója, tankönyvek és folyóiratok szerkesztője, a “12 legszebb magyar vers” program kitalálója. Csak néhány fontosabb mozzanat Fűzfa Balázs eddigi tevékenységéből. A 60 éves irodalomtörténészt a Berzsenyi Könyvtárban köszöntötték kollégái és tisztelői.

Ápolót, telephelyvezetőt, terápiás dolgozót és nevelőszülői tanácsadót is kitüntettek a szocális szféra megyei ünnepségén. A házigazdák elismerték a nemes ügyek támogatóit is.

November az első véradók hónapja. Az Országos Vérellátó Szolgálat kampányt indít annak érdekében, hogy minél többen váljanak véradóvá, és azok is jelentkezzenek önkéntes donornak, akik ezt eddig még nem tették meg. Naponta 1800 véradóra lenne szükség országszerte, hogy elegendő vérkészlet álljon rendelkezésre.

A megyéből több mint 40 kiállító: középiskolák, egyetemek, felnőttképzők mutatkoznak be a most megnyílt kétnapos Pályaválasztási és Képzési Kiállításon, hogy megkönnyítsék a diákok továbbtanulási döntését. A fiatalokat interaktív kedvcsináló bemutatók, a pedagógusokat pedig szakmai fórum is várja az Oladi Szakgimnáziumban.

A Rotary-mozgalom tagjai vállalják a humanitárius szolgálatot, szakmai és magánéletükben magas etikai alapelveket követnek. Arra törekednek, hogy a világban terjedjen a megértés és a jó szándék. Szombathelyen 25 éve működik Rotary Klub. A negyedévszázados jubileum alkalmából a Városházán tartottak ünnepséget.

A Karmelita utcai idősek klubjában mutatta be Csider Sándor Karácsony éjjelén című legjújabb verseskötetét, amelyből fel is olvasott részleteket. A költemények a karácsonyi ünnepkör hangulatából táplálkoznak. A szerző ezekben többek között felidézi gyermekkori élményeit is.

A Zsámbéky Pál Belgyógyászati Alapítvány jóvoltából két új betegőrző monitorral gyarapodott a Markusovszky-kórház gasztroenterológiai osztályának műszerparkja. A gépek segítségével a beavatkozások alatt és később is szorosabb megfigyelés alatt tarthatók az emésztőszervi betegek, így nő az ellátásuk biztonsága.

Fényszökőkút, világító óriásmackó, fényfestés, Mikulásfutás - többek között ezekkel az újdonságokkal csalogatja a látogatókat az idei Fő téri adventi vásár, amely minden eddiginél nagyobb és látványosabb lesz. A november 23-án kezdődő karácsonyváró forgatag programjait ezúttal az önkormányzat szervezi - hangzott el a beharangozó sajtótájékoztatón.

Már 12 ezren igényeltek új Szent Márton kártyát - a régit év végével bevonja a város, a cserét folyamatosan lehet kérni. Több újítás is kapcsolódik hozzá, kibővül például a jogosultak köre. Lesznek, akiknek a munkáltatójuk intézheti a kedvezményre jogosító korszerű qr kódot.

Hatmillió forint értékű új ultrahang készüléket adott át a Zseboroszlán Alapítvány a Markusovszky Kórház koraszülött intenzív osztályának. A modern géppel elsősorban koponyavizsgálatokat végeznek majd az idő előtt világra jött gyerekeknél.

Uniószerte 10% alá szeretnék csökkenteni az iskolai lemorzsolódást. Magyarországon jobb a helyzet, mint más országokban, nálunk ugyanis a fiatalok valamivel több mint 12%-a nem fejezi be tanulmányait. A megfelelő alapkészségek és képzettség hiánya azonban a munkavállalásban is problémát jelent.

Háromnapos programsorozatot szervezett a Szombathelyi Zsidó Hitközség az Izraeli Kulturális Intézettel közösen Izrael állam megalakulásának 70. évfordulója alkalmából. Az érdeklődők megismerkedhettek az izraeli kultúrával, zenével és ízekkel, a zárónapon pedig fát ültettek a jubileum tiszteletére.

Idén először háromnaposra bővült a Szent Márton-napi országos nagyvásár. A nyitott műhelyekben kézműves foglalkozások, a színpadon művészeti csoportok műsora várta az érdeklődőket, és éhségűző finomságokból is akadt választék bőven. Sőt, minden eddiginél többen, mintegy 120-an kínálták portékáikat.

Az ostffyasszonyfai hadifogolytábor történetét mutatja be az a film, amelyet az AGORA Savaria Filmszínházban, pódiumbeszélgetéssel egybekötve mutattak be. A Barakkváros foglyai című dokumentumfilm a Vasi Múzeumbarát Egylet örökségpedagógiai programjának részeként, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával készült.

A korábbi rektort, Mohos Gábort a szentatya az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki, utóda Németh Norbert, a II. János Pál Szakkollégium korábbi igazgatója, az ELTE Savaria Egyetemi Központ lelkésze lesz november 15-től. Eddigi feladatait Martos Balázs atya veszi át.

Édes, krémes finomságok, sós ropogtatnivalók, lekvárok, befőttek és savanyúságok sorakoztak a "Házi konyhák fortélyai" elnevezésű versenyen szombaton.

A helyi programozó suliban részt vevő 12 gyermek élményalapú oktatását támogatja egy teljes tanéven keresztül az Aptiv szombathelyi vállalata. A szakemberek abban bíznak, hogy ezzel még több kis diákkal kedveltetik meg a műszaki pályát, ezen belül is az informatikát, elősegítve a digitális írástudás terjedését.

Krízishelyzetbe került családok számára alakított ki átmeneti szállást a Szombathelyi Egyházmegye az egykori herényi kisiskola épületében. A Szent Márton Ház tavaly év vége óta működik, jelenleg nincs is szabad férőhely. Szombaton tartották a hivatalos átadó ünnepséget.

A Szent Márton városi díjátadó gálán mondott ünnepi köszöntőt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere. Az önkormányzat által adományozható kitüntetéseket dr. Hende Csaba, a Parlament alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője, dr. Puskás Tivadar polgármester, Illés Károly és Koczka Tibor alpolgármesterek, Lendvai Ferenc tanácsnok, Károlyi Ákos jegyző, dr. Takátsné dr. Tenki Mária, Rettegi Attila és Ágh Ernő bizottsági elnökök adták át.

30. éves évfordulóját ünnepelte az Alpokalja Nagycsaládos Egyesület szombaton, a megyeházán. 

Nagy küzdelemben sikerült a három pontot idehaza tartani a listavezető ellen.

Nincsen Márton-nap libaétel nélkül - a hagyományt hosszú ideje ápolják a szombathelyi éttermek is. Sok helyen egész héten tematikus étlappal készültek, és a hétvégi nagyvásáron is kínálják majd a libából készült fogásokat.

Szent Márton születésének 1700. évfordulóján egy egész hetet szenteltek a Tours-i püspök emlékének az Oladi-iskolában. Az idén - megtartva a hagyományt - projektnapon elevenítették fel Szombathely híres szülöttének alakját.

Múltidéző történelmi kalandozásra hívja a szervező AGORA a gyerekeket a 4. századi Savariába. A fiatalok játékos feladatok segítségével megismerhetik a régi római várost, az ókori emberek mindennapjait és Szent Márton legendáját.

Alapításának 25 éves évfordulóját ünnepelte a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központja. A rendezvényen megáldották az épületet, aminek a belső felső felújítása nemrég fejeződött be.

Már nemcsak a tengerekben, hanem a hazai folyóvizeinkben is kimutatták a mikroműanyagok jelenlétét - az ügyben az Unió is lépéseket sürget. Erről és a műanyagok mennyiségének csökkentéséről tanácskoztak egy konferencia résztvevői.

Az internetes fordulók után 23 helyszínen egy időben tartották meg a PénzSztár Hazai és Határon Túli Magyar Középiskolák pénzügyi, gazdasági és vállalkozási versenyét. A Vas megyei selejtezőn négy szombathelyi és egy kőszegi csapat vett részt.

Az „Alpokalja Nagycsaládos Egyesület Szombathely” egyesületét 1988. november 3-án harmincegy család alapította.

Szentmisét tartottak a Székesegyházban Szent Márton püspök, az Egyházmegye védőszentje tiszteletére.