Hiba
  • Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

Roma holokauszt

1944. novemberének első hetében 300 Vas megyei roma családot hurcoltak el először a komáromi várbörtönbe, majd onnan koncentrációs táborokba.
A mintegy ezer embert, köztük gyerekeket a Jászai Mari utcai ideiglenesen felállított táborban gyűjtötték össze. A város ezért ezen a helyen 1994-ben emlékművet állított, ahol minden évben leróják kegyeletüket az áldozatok előtt, akik közül csak néhányan tértek vissza a haláltáborokból. A résztvevőket Valentin Károlyné, a Szombathelyi Roma Önkormányzat elnöke köszöntötte. Az elhurcoltak emlékére Horváth Béla prímás hegedült. Az ünnepségen beszédet mondott dr. Puskás Tivadar polgármester, Koczka Tibor alpolgármester, dr. Balázsy Péter megyei jegyző, Márkus Sándor hitközségi elnök, és Ferkovics József, a Roma Önkormányzat tagja. Végül elhelyezték az emlékezés koszorúit, és mécsest gyújtottak a roma holocaust áldozatainak emlékművénél.

Dr. Puskás Tivadar polgármester beszédében kiemelte, 1944-ben az állam nem teljesítette azt a fő feladatát, hogy megvédje polgárait. Azért is fontos az emlékezés, hogy ez soha többé ne történhessen meg.

Koczka Tibor alpolgármester pedig arról beszélt, hogy a város a többi nemzetisége mellett büszke a romáira is, hiszen jó a kapcsolat az önkormányzat és a nemzetiségi önkormányzat között, sőt előkészítés alatt van egy együttműködési megállapodás is.

Dr. Balázsy Péter megyei jegyző azt hangsúlyozta, Vas megye nem csak ezerarcú táj, hanem sokféle ember közössége is. 1944-ben ez az egység megbomlott.

Márkus Sándor hitközségi elnök arról biztosította a jelenlévőket, hogy a zsidó emberek pontosan tudják, mi a gyász. Egykor hasonló volt a sorsuk az elhurcolt romákéval.

Ferkovics József a Roma Önkormányzat nevében az 1944-es eseményeket idézte fel. A 300 roma család tagjai közül csak néhányan élték túl a haláltáborokat.




Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Legfrissebb

Legnépszerűbb