Hiba
  • JFile: :olvasás: Nem nyitható meg a fájl: https://query.yahooapis.com/v1/public/yql?q=SELECT+%2A+FROM+yql.query.multi+WHERE+queries%3D%27SELECT+%2A+FROM+flickr.photosets.info+WHERE+api_key%3D%22895d05375cb5ea3fd69836b3a3cd012b%22+and+photoset_id%3D%2272157648900598826%22%3B+SELECT+%2A+FROM+flickr.photosets.photos%28300%29+WHERE+api_key%3D%22895d05375cb5ea3fd69836b3a3cd012b%22+and+photoset_id%3D%2272157648900598826%22+and+extras%3D%22description%2C+date_upload%2C+date_taken%2C+path_alias%2C+url_sq%2C+url_t%2C+url_s%2C+url_m%2C+url_o%22%27&format=json&env=store%3A%2F%2Fdatatables.org%2Falltableswithkeys&_maxage=300&callback=
  • "Could not resolve host: query.yahooapis.com; Unknown error" in module "mod_sp_weather"

    Cannot get "Szombathely" woeid in module "mod_sp_weather".

    "Could not resolve host: query.yahooapis.com; Unknown error" in module "mod_sp_weather"

    "Could not resolve host: query.yahooapis.com; Unknown error" in module "mod_sp_weather"

    "Could not resolve host: query.yahooapis.com; Unknown error" in module "mod_sp_weather"

    Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

Ez az én hazám!

Egy gépkocsivezető az 1956-os pesti forradalomban. Horváth Ferenc 1954 novemberében lett a Magyar Néphadsereg katonája, gép- és harckocsivezetőként szolgált. Szombathelyről - mintegy nyolcszáz társával együtt - Nagyatádra került, ahol a dél-dunántúli hadműveleti terület legnagyobb ezrede állomásozott. 
„Esküvel fogadtam, hogy hazámat és népemet megvédem a külső és a belső ellenségtől az életem árán is. Akkor azt mondták, a katonai eskü egy életre szól. Most 82 éves vagyok, és még köt a  megtett fogadalmam" - fogalmazott Horváth Ferenc.

A laktanyában 1953. október 23-án a déli órákban hangzott el a készültségbe szólító parancs, éjfélkor pedig megfújták a riadót. A korábbi gyakorlatozásoknak köszönhetően mindenki tudta, mi a dolga. „Én is beállok a lőszerraktár rámpájához, ahol kiadják a tüzérségi és a gyalogsági lőszert. Felsorakozunk az alakulótéren, majd az ezredparancsnok közli velünk: Magyarországon kitört a forradalom, a tűzparancsot kiadom, a fegyverét mindenki belátása szerint köteles használni! - mindössze ennyi volt az eligazítás.”

Ezután Pécsre vezényelték az ezredet, ahol ellenőrzésük alá vonták a közutakat, hivatalokat. A katonák egy része maradt, egy menetoszlop pedig Budapestre indult, a sorban ott vonult a teherautó, amit Horváth Ferenc vezetett. Október 24-én, a főváros határában egy fán lógó ávós látványa fogadta az arra járókat, a szája teletömve százforintosokkal és géppisztolytölténnyel. „Viccesen megjegyezzük: te, nekem meg negyven forint a zsoldom. Szombathelyi gyerekként nem ismerem a várost, azt sem tudom merre járunk. Lassan haladunk, mert sok ember van az utcákon. Csak később tudtam meg, hogy a körútnak a Corvin közi részénél kötöttünk ki.

Fegyveremet a vállamra vetve kiszállok, és a minket körbevevő civilek azt mondják: gyertek segíteni, éjjel volt a rádió ostroma, halottak is vannak, most meg támadnak az oroszok!

Itt állok 23 évesen, a saját hazámban, és azt hallom, hogy veszélyben van.

Odaszólok a kocsiparancsnoknak, aki nem válaszol, csak ül, a fejét az ölébe hajtva. Akkor jelentem neki: hadnagy elvtárs, a parancsnokságot átvettem! Felkiabálok a platóra: harckocsitámadás várható, löveget harchoz! A katonák leugrálnak a teherautóról, lepakolnak, közben odaérnek az oroszok. Nem félek, hisz katona vagyok, nézek szembe a halállal, és átvillan rajtam az esküm: megvédem...! Igen, akkor és ott a szovjet megszálló erő volt a külső ellenség, a belső pedig az őket támogató magyar állampolgárok, mindegy is, hogy minek nevezték őket. 

Egy szentpéterfai fiú az irányzónk, aki a páncéltörő lövegét becélozza, és vagy 10-15 lövést dörgölünk oda a dicsőséges szovjet hadseregnek! Közben a hátunk mögül egy csapat légvédelmi géppuskás érkezik, mi a földön fekve, ők meg a fejünk felett tüzelnek. Égett ott minden! Az éjszakát a Kilián laktanyában töltjük. Reggelizés közben szólnak rám, hogy menjek a kocsimhoz, ami akkorra már tele van katonával, és ül benne egy főhadnagy is. Annyit mondanak, hogy a fegyveres őrséggel induljak a Parlament északi kapujához. Miután kiteszem a katonákat, sétálgatok kicsit a Duna-parton, és eszembe ötlik, hogy cserkészként gyerekkoromban már jártam itt. Nézem a kéklő Dunát, a királyi várat, a Margit hidat, ahogy átöleli a folyót. Könny szökik a szemembe, amikor a Mátyás-templom tornyát meglátom, mert felidéződik bennem, amit régen a történelemórán a tanítómtól hallottam, hogy abban koronázták királlyá IV. Károlyt.

A vaskorlátba kapaszkodom, vállamon a géppuska, és azt gondolom: én vagyok az a 13 évvel ezelőtti rövidnadrágos kiscserkész.

 Milyen nagy súly és felelősség nehezedik rám! Megmarkolom a fegyveremet, felnézek az égre és elindulok a Kossuth tér felé. Azt látom, hogy az emberek mindenfelől jönnek és jönnek. A Parlament egyik szegletében hat-nyolc orosz harckocsi áll, a személyzetük mellettük ténfereg. Mondom: zdrasztvujtye, igyi szudá! Azok felém közelítenek, az egyik nyálazza épp a cigarettáját, én meg a másikat a magaméból megkínálom, és tőmondatokban beszélgetünk. Van persze egy kis cinikusság bennem, amikor oroszul szólok hozzájuk, hogy megmutassam: én itthon vagyok és beszélem a nyelveteket, ti pedig idegenek vagytok az én hazámban, még a szavamat sem értitek.

Aztán továbbmegyek a mieinkhez. A téren több ezer ember van már, kiabálják, hogy ruszkik haza! Egyszer csak három irányból tüzelnek rájuk. A vérük áztatja a teret 1956. október 25-én, a vérvörös csütörtökön. Azt is később tudtam meg, hogy magyarral lövették a magyart.

November 3-ig voltam Budapesten, azután Pécs védelmére vonultunk vissza. Amikor odaértünk, a páncéltörővel bemértük az oroszokat, csakhogy ők meg minket. Szinte elképzelhetetlen az a feszült pillanat, amikor két hatalmas ágyúcső szembenéz, és nem tudni, hogy mi lesz! Az orosz felkapcsolta a kocsija fényszóróját, aztán hangosbemondóból tiszta magyarsággal azt harsogta: ha egy lövés eldördül, Pécset a földdel tesszük egyenlővé! Na, ez volt a mi világosi fegyverletételünk, mint annak idején az 1848-as honvédeknek. Mit tehettünk volna?

Amennyi katona felfért a kocsira, annyian mentünk be a városba, az oroszok meg utánunk. A pártbizottsági épületben húztuk meg magunkat az éjjel, ahol még ott voltak a Pécsen maradt nagyatádi katonák. Pirkadatkor mondták, hogy lefegyvereznek minket. Tehetetlenségemben átfutott rajtam, hogy ha az orosz érzéketlenül nyúl hozzám, bizony én meghúzom a ravaszt. A katona odajött, cigivel a szájában, kifújta a füstöt és csendben leemelte a vállamról a puskát.

A tisztek hamar eltűntek, mi meg maradtunk parancsnok nélkül. Volt ott egy amerikai Weapon, beszálltunk, és elindultunk haza, Szombathelyre. Nem emlékszem pontosan, melyik nap lehetett, amikor bekopogtattam a házunk ablakán, úgy, mint amikor korábban hazajöttünk a táncból, és anyám kiadta nekünk a kulcsot. Apám nézett ki, és csak annyit mondott: az Öcsi! A bátyám nem sokkal előttem ért haza. Másnap reggel civilben mentem be a Vasas KTSZ-be, de azt mondták sztrájk van, én meg nevettem, mert akkor már két éve nem dolgoztam. Másnap aztán kezdődhetett a munka. Egyik január végi szombaton elmentem a Kovács-szálló Mici presszójába, ahova azelőtt is jártunk táncolni. Igazoltatáskor megkérdezték, hogy miért csak a szolgálati igazolvány van nálam, miért nem szereltem még le? Hétfőn bementem a hadkiegészítő parancsnokságra, ahol megkaptam a személyi igazolványomat. Így telt ki a katonaidőm.”

Videó



Galéria

{gallery}https://www.flickr.com/photos/szombathelyi7/sets/72157648900598826/{/gallery}

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Legfrissebb

Legnépszerűbb