Szombathelyi7

A lét egészével (anyagi és szellemi részével is) békében élő ember nem aggódta, ezért nem is dolgozta magát halálra. Egy nemrég közzé tett számítás szerint a középkori parasztok egy évben hozzávetőlegesen 1450 órát töltöttek munkával. Hagytak időt az ünneplésre.

A "felvilágosodás" nyomán aztán megrendült a vallásos hit, elterjedt az "egyszer élünk" szorongása, s hiába nőtt az átlagéletkor, az idő mégis ijesztően lerövidült: immár az egyetlen földi életben kellett begyűjteni minden örömet, megelégedést, ehhez pedig mind több anyagi eszköz kellett: a 19. században már a 3000-et is elérte a munkaórák éves száma.

A magát a haladás-hit valláspótlékával kábító 20. század innen indult. Letornászta a kötelező munkaidőt (ma 2000 óra körül van), a varázstalanított élet szürkeségét pedig – a szórakoztatóipar mellett – új ünnepek bevezetésével próbálta megszínesíteni. Ezek egy része a változó politikai rendszerekhez kötődött, s azok bukásával meg is szűnt. De akad néhány, mely tartósan elfoglalta a helyét a naptárban – s többé vagy kevésbé talán az emberek szívében is. A legnagyobb karriert alighanem (és méltán) az anyák napja futotta be, de a "nemzetközi nőnap" is a legelfogadottabbak közé tartozik.

Talán kissé az előbbiek árnyékában, de szilárdan tartja magát a nemzetközi gyermeknap is. Nem teljesen tisztázott, hogy miről is szól ez az ünnep: a gyerekek jogairól-e, a segítésükről-e, vagy egyszerűen csak annak hangsúlyozása, hogy a gyermek fontos helyen szerepel az értékrendünkben. Lehet, hogy ma, amikor talán akadnak, akik – nem mindig kényszerűen, hanem saját elhatározásukból – inkább kutyát sétáltatnak gyerekek HELYETT, érdemes lenne tovább növelni ennek a napnak a megbecsülését? Lehet. De biztos, hogy ezt más nem, csak az élete értelmén újra meg újra eltűnődő, s eközben a szakralitástól sem megriadó ember teheti meg.