A tudás által megy előbbre a világ – 175 éves a TIT

2016-09-11, 11:15
   |   Kategória: Fórum
„Az emberi kultúrának a tudomány az alapja, ezért kell a legszélesebb körben terjeszteni.” (Bay Zoltán fizikus, 1900–92)
Az idén ünnepli megalakításának 175. évfordulóját a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, közismert nevén TIT, eredeti, alapításkori nevén: Magyar Természettudományi Társulat.
A tudományos ismeretterjesztéssel foglalkozó egyesület Vas megyei szervezetének munkatársai, tagjai és meghívott vendégei a szombathelyi Tóvendéglőben ünnepelték a nevezetes évfordulót.
Dr.Hámori József akadémikus, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat tavaly megválasztott elnöke köszöntőjében hangoztatta: a társulat legfőbb küldetése, hogy a társadalom lehető legszélesebb köréhez eljuttassa a tudományos ismereteket.
A 175 éve alapított Királyi Magyar Természettudományi Társulat létrehozása Bugát Pál (Gyöngyös, 1793. április 12. – Pest, 1865. július 9.) orvos, egyetemi tanár, az MTA tagja, nyelvújító nevéhez fűződik. A társulatot 1841.május 28-án 134 tudós lelkes együttműködésével alapították meg, célja a mai napig is érvényes:
„A természettudományokat általában mívelni, különösen hazánkat e szempontból vizsgálni és a természettudományi ismereteket terjeszteni.”
Szombathely egyetemi város, ahol nagy súlyt fektetnek a kultúra, az irodalom, a történelem, a tudományok művelésére és terjesztésére, ezért is itt emlékeznek a jeles évfordulóra – mondta Hámori József elnök.
 Az évfordulós eseményen dr. Puskás Tivadar polgármester a többi között elmondta: a város különleges tudományos események házigazdája is. Eddig négyszer rendezték meg a székesegyházban a Föld forgását bizonyító Foucault-féle ingakísérletet. Az elsőt 1880-ban: Gothard Jenő és Kunc Adolf végezték egy tudós vándorgyűlés alkalmából, majd másodszor az inga 1991-ben lengett a Székesegyházban Kunc Adolf születésének 150. évfordulóján.
Megtudhatták még a TIT-jubileumi ünnepség részvevői, hogy a polgármester kedvenc újságja gyerekkorában az Élet és Tudomány hetilap volt, azóta is vallja, hogy tudomány nélkül az ember nem jut előbbre az életben.
A polgármester az évforduló alkalmából emléklapot adott át Dr.Hámori József akadémikusnak, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnökének.
A Vas megyei Önkormányzat képviseletében dr. Balázsy Péter jegyző elismeréssel szólt a Vas megyei TIT lelkiismeretes munkájáról, a sokoldalú tudományos ismeretterjesztő igyekezetéről, valamint a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem évenkénti megrendezéséről.
 A kormányhivataltól Dr. Kovács Györgyi járási vezető szerint a TIT páratlan értéket teremt, szolgálja a tudományt és a széles körű műveltség gyarapítását.
Dr. Czetter Ibolya, a Vas Megyei TIT Egyesület elnöke arról szólt, hogy kiemelkedően nagy jelentősége van annak, amikor gondolkodásra nevelünk, tanítunk, hiszen mindig a nagy formátumú emberek vitték előbbre az ország életét. Idézte a Dalai Lámát: „Oszd meg a tudásodat másokkal, ez az egyik módja annak, hogy halhatatlan légy.”

 A köszöntők után érdekes előadások következtek:

 - Dr. Hámori József beszélt az agyi aszimmetriákról, az agyműködésről, a jobb-, és balkezességről, hangsúlyozva, hogy a két félteke együtt alakítja ki az emberi személyiséget.
- Tőkéczki László történész, a Valóság folyóirat főszerkesztője előadásában az anyanyelv és a nyelvek hatásáról beszélt.
- Dr.Szabó M.Gyulától, a Vas Megyei TIT alelnökétől „Csillagászati ismeretterjesztés Magyarországon az államalapítástól napjainkig” címmel hallhatott a közönség értékes ismertetést.
- Gózon Ákos, az Élet és Tudomány folyóirat főszerkesztője, Staar Gyula, a Természet Világa főszerkesztője és Simon Zoltán,a Vas Megyei TIT igazgatójának előadásaival zárult a 175 esztendős Tudományos Ismeretterjesztő Társulat jubileumi rendezvénye Szombathelyen.


Tátrainé Kulcsár Irén

11 hozzászólás


Fatal error: Call to a member function getCfg() on a non-object in /home/szomthu1/szombathelyi7/plugins/system/japager/japager.php on line 178