Hiba
  • Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

Bozsoki Zenei Fesztivál

Zenével telt meg Bozsok az elmúlt napokban. Balog Alexandra családja és barátai közreműködésével szervezi a fesztiváli programokat és mesterkurzusokat már öt éve. A nagyközönség pedig esténként koncerteket hallgathatott.
Hatvan fiatal muzsikus érkezett Bozsokra, hogy a mesterek irányításával egy héten át mélyítse hangszeres vagy énektudását. A zongorakurzust a Junior Prima díjas Fejérvári Zoltán vezette.

Fejérvári Zoltán - zongraművész
“Szerintem egy ilyen nyári kurzus egyfajta új szellőt, új irányt ad a növendékeknek. Nem mondanám azt, hogy valamit elsajátítanak, de mindenképpen jól jön nekik egy új benyomás, egy új irány - úgyhogy ez mindenképpen frissítően hat a továbbtanulásukra.”

A tábort öt évvel ezelőtt végzős konzervatóriumi növendékek hívták életre. A program az évek során nemzetközivé bővült.

Balog Alexandra - szervező
“A legelső évben negyven magyar diák volt, meg a szervezőcsapat és a tanárok - mindenki magyar volt, és a második évben történt az, hogy jöttek külföldi hallgatók is, és ezt követően pedig - a harmadik évtől - külföldi tanárok és professzorok, művészek is ellátogatnak hozzánk.”


A bozsoki fesztivál ezúttal sem csak a résztvevő hallgatóknak kínált zenei élményt. A közönség válozatos műfajú koncerteket hallgathatott. Ránki Dezső és Klukon Edit a falu templomában játszott kétzongorás koncertet, aminek egyik darabja ősbemutató volt. Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estjére megtelt a kőszegi Európa-Ház nagyterme.

Mácsai Pál - színművész
“Ezek tulajdonképpen dalszövegek voltak akkor is, tehát akkoriban nem vált még el - szájról szájra adták. Hallatlanul népszerű volt a maga idejében, mint valami rocker. Kocsmáról kocsmára ismerték és énekelték ezeket, többféle megzenésítése is volt egyes szövegeinek, de nagyon sokszor írt ő maga dallamra..”

Bősze Ádám, a Bartók Rádió és a Virtuózok című tehetségkutató műsorvezetője önálló estjén egy új műfajt mutatott be, az első zenei stand-up comedy keretében gondolatait, személyes tapasztalatait osztotta meg a közönséggel.


Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Legfrissebb

  • Csíkszeredai gyerekek
    Csíkszeredai gyerekek 21 csíkszeredai kisdiákot lát vendégül idén is a Szombathelyi Erdészeti Zrt. A társaság évtizedek óta…
  • Karnevál tortája
    Karnevál tortája Egy csokoládé torta, a Csokolónia fantázianevű sütemény lett az idén  a Savaria Karnevál tortája. A…
  • Érkeznek a tankönyvek
  • Micimackó óvoda
    Micimackó óvoda A nyár a gyermekintézmények karbantartásának, felújításának a kiemelt időszaka. A szombathelyi óvodák jelentős részében zajlanak…
  • Parlagfű
    Parlagfű Korábban kezdődött idén a parlagfű szezon. Az agresszív gyomnövény virágzása nem csak a pollenallergiások életét…

Legnépszerűbb

  • Első Vasi Praxisközösség
    Első Vasi Praxisközösség Egészségmegőrző és prevenciós programokat szervez az Első Vasi Praxisközösség. A két hónapja létrehozott szervezet elsődleges…
  • Magyarok Kenyere
    Magyarok Kenyere A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – a MAGOSZ közreműködésével – az idén is megszervezte a Magyarok…
  • Szakmai ajánlások a városszépítők konferenciájáról
    Szakmai ajánlások a városszépítők konferenciájáról Szombathely – A Város - és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) XXXVII. Országos Találkozóját és Szakmai Konferenciáját…
  • Határvadászok
    Határvadászok Elkészült Szombathelyen Nyugat-magyarországi Határrendészeti Igazgatóság XIV. határvadász bevetési osztályának elhelyezésére szolgáló épületegyüttes. A létesítmény ünnepélyes…
  • Urbanisztikai Nyári Egyetem
    Urbanisztikai Nyári Egyetem Gyakran a hőszigetelési kérdések döntik el egy-egy régi épület sorsát, emiatt vagy lebontják vagy a…