Hiba
  • "Could not resolve host: query.yahooapis.com; Unknown error" in module "mod_sp_weather"

    Cannot get "Szombathely" woeid in module "mod_sp_weather".

    "Could not resolve host: query.yahooapis.com; Unknown error" in module "mod_sp_weather"

    "Could not resolve host: query.yahooapis.com; Unknown error" in module "mod_sp_weather"

    "Could not resolve host: query.yahooapis.com; Unknown error" in module "mod_sp_weather"

    Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

"Az élet igazi értelmét a hit adja meg"

Simonné Pável Judit hűséggel őrzi édesapja, a sokoldalú tudós emlékét, évtizedek óta foglalkoztatja Pável Ágoston tudományos munkássága. Az örökség, amit tőle kapott, az ő életét is megtermékenyítette. A mai napig – túl a 80 éves koron is – kutat, publikál, levelez. Gondos alapossággal megírt tanulmányai, személyes visszaemlékezései élvezetes olvasmányok. Mindemellett irigylésre méltó nyitottságából, derűjéből és kedvességéből sokan merítettek erőt az elmúlt évtizedekben.
Édesapja, Pável Ágoston Szombathely szellemi életének talán legmeghatározóbb alakja volt a 20. század első felében. Évtizedeken át tanított, emellett nyelvész volt, író, aki szépirodalmat fordított, verseket írt, és jelentős volt irodalomszervező tevékenysége is. Éveken át könyvtárat vezetett és az első szerkesztője volt a Vasi Szemle című folyóiratnak. Ha Jutka néni visszagondol a gyerekkorára, akkor elsősorban az apa vagy a tudós ember él az emlékezetében?

Gyermekkoromból elsősorban az apára tudok visszagondolni. Amikor iskolába kezdtem járni, reggelente versikékkel, játékos szóelemzésekkel, népdalokkal próbált felébreszteni és fellelkesíteni a tanulásra. Később is nagy gonddal ügyelt arra, hogy szépen beszéljek, soha ne használjak idegen szavakat. Aztán később, amikor kamaszodtam, mindig rám szólt, ha nagyon kibodorítottam a frizurámat, mert azt mondta, hogy a szépség nem innen ered. Nekem elsősorban ezt jelenti apám emléke.

Sokoldalú érdeklődését igyekezett átplántálni a gyermekeibe is?

Az irodalom szeretetét mindenképpen, hiszen neki ez volt a mindene. De nagyon érdekelte az építészet, a képzőművészet és a néprajz is. Elsősorban mégis tanárember volt, a délutánjait pedig a múzeumban töltötte, hiszen ő volt Miske Kálmán igazgató helyettese. Mivel akkoriban a múzeumban volt a könyvtár, ott rendezték a kiállításokat, és ott zajlott az irodalmi élet, nálunk az otthoni beszélgetés is mindig e körül forgott. A város kulturális életéről, a múzeumba látogató tudósokról, egyetemi tanárokról, művészekről. Őket apám sokszor haza is hozta. Megfordult nálunk többek között Tamási Áron és Illyés Gyula, de rendszeres vendégünk volt Bogyay Tamástól Beke Ödönön át Banner Jánosig számtalan egyetemi professzor is.

Ön mindössze 20 esztendős volt 1946-ban, amikor az édesapja elhunyt. Lehetséges, hogy a halála után ismerte meg őt igazán?

A munkásságát valóban később ismertem meg, az 50-es években, mert alighogy meghalt, rögtön jelentkeztek a régi barátai, a szegedi és a debreceni egyetem kutatói: néprajzi jegyzetei, fordításai, könyvei után érdeklődtek. Úgyhogy kénytelen voltam rendezni apám hagyatékát. Akkor ébredtem rá, mi mindent tett, írt, alkotott.

Befolyásolták valamilyen módon a szülei a pályaválasztását? Terelgették valamilyen irányba? Nem akart Jutka néni is irodalommal foglalkozni?

Kamasz koromban inkább a zenei pálya vonzott. Szépen zongoráztam. De aztán apám nagy nehezen rábeszélt, hogy a Zeneakadémia mellett iratkozzam be a közgazdasági egyetemre is. Az első évet el is végeztem mindkét helyen, de közbejött a háború. 1944-ben még elkezdtem a 2. évfolyamot, de ahogy közeledett a front, a tanítás is megszűnt, így hazajöttem.

Itthon hogyan vészelte át ezeket a hónapokat?

A szüleim tanácsára elvégeztem egy intenzív ápolónői tanfolyamot, és a Paragvári iskola épületében kialakított hadikórházba kerültem. Megrendítő élményekben volt részem. A közeledő frontról néha borzasztó sérülésekkel hozták be a fiatal fiúkat és az idősebb katonákat. Az orvosok és az ápolók hősi erőfeszítéssel dolgoztak, s bár a tantermekben operáltak, nem egy bravúros műtétre emlékszem.

A zenével nem szakított végérvényesen, hiszen pedagógus lett, és sokáig éneket tanított. Melyek a legkedvesebb emlékei ebből az időből?

Először a tanítóképzőt végeztem el Kőszegen, majd levelezőn az ének, később a történelem szakot. ’73-ig csak éneket tanítottam. Kórusaim voltak és nagyon szép emlékeket őrzök ebből az időből. A Rákóczi utcai iskola kórusával nagyon szép eredményt érünk el az Éneklő Ifjúságon 1963-ban, így felkértek bennünket, hogy énekeljünk a felújított kőszegi vár ünnepélyes avatásán. Közösen léptünk fel a Magyar Rádió ének- és zenekarával, és nagy sikert arattunk. Amikor aztán az Úttörő utcai (mai evangélikus) iskolába kerültem, a csáktornyai zeneiskolával vettük fel a kapcsolatot. Először mi mentünk Jugoszláviába, a következő évben pedig ők jöttek hozzánk. A 70-es évek elején ez még nagyon újszerű dolog volt.

Történelmet később ipari tanulóknak tanított. Hogyan tudta felkelteni a fiatalok érdeklődését?

A férjem – aki életem egyik legnagyobb ajándéka, 60 éve élünk együtt – rábeszélésére mentem át a 405-ös szakmunkásképzőbe. A kamaszok nagyon fogékonyak voltak a történelem tanulására és jól megértettek mindent. Arra törekedtem, hogy élmény legyen számukra a tanulás, úgyhogy megszerveztem, hogy mindegyik osztályom eljusson a Romkertbe vagy a múzeumba.

PavelJudit 8825 szh7

A tanítás mellett helytörténeti kutatásokat is végzett, megírta a Savaria Múzeum történetét. Azzal, hogy beleásta magát Szombathely múltjába, változott a városhoz való viszonya?

 Igen, akkor éreztem először igazán, hogy szombathelyi vagyok, hogy ez a város nemcsak a szülővárosom, hanem nagyon is idetartozom. A múzeum történetének megírására Szentléleky Tihamér beszélt rá, és a lelkemre kötötte, hogy igyekezzek az összes eredeti forrást felkutatni, és a korábbiaknál bővebb, részletesebb tanulmányt írni. Azt hiszem, ez sikerült is.

Aki elolvassa a tanulmányait, felfedezheti azt a bizonyos irodalmi vénát is. Kifejezetten élvezetesek azok az írások, amelyek Jutka néni tollából születtek.

Gazdag Erzsi mondta egyszer, amikor elolvasta az írásomat, hogy az alma nem esett messze a fájától. Nekem ez nagyon nagy elismerés volt.

Ha visszatekintünk a tevékenységére, a legfontosabb talán, hogy nagyon sok mindent tett az édesapja emlékének ápolásáért. Az utóbbi évtizedekben több olyan kötet is megjelent Pável Ágostonnal kapcsolatban, amelyekhez Jutka néni gyűjtötte az anyagot vagy írta az előszót, készített hozzá tanulmányokat. Ebben a munkában mi motiválta: a személyes kötődés vagy a tudományos érdeklődés?

Gyerekkoromban nem nagyon ismertem apám munkásságát és mindig úgy éreztem, adós vagyok azzal, hogy megismerjem és másoknak is megmutassam, milyen értékes munkát végzett életében. 1976-ban Gonda György tanácselnök biztatott, hogy apám kéziratait gyűjtsem össze egy válogatott tanulmánykötetbe. Akkor jelent meg az első ilyen kötet, aztán tíz évvel később, apám születésének 100. évfordulójára a második, amely válogatott fordításait és verseit tette közzé. Nekem csak rendeznem kellett, amit ő írt és alkotott. Lélekemelő, tanulságos és nagyon szép munka volt. Azután később is mindig voltak, akik noszogattak, kértek tőlem munkát és feladatokat.

Szinte kimeríthetetlen a hagyaték, ami Pável Ágoston után maradt. Legutóbb egy kéziratban megmaradt nyelvtan könyve jelent meg.

Apám 100 évvel ezelőtt doktorált, a disszertációját a hazai szlovén, vagyis a vend nyelv hangtanából írta. Később teljes nyelvtanná egészítette ki, ez jelenhetett meg most egy holland és a maribori egyetem kezdeményezésére. Ez egy nyelvészeti kincs, amely a Vendvidék nyelvjárását tartalmazza, s amelynek a leírása csak ebben a könyvben van meg.

Pável Ágoston hagyatékához tartoznak azok az emberi kapcsolatok is, amelyeket átörökített a lányára és családjára. Tudjuk, hogy Weöres Sándor kosztos diák volt Önöknél, és a kapcsolat jóval Pável Ágoston halála után is megmaradt a költő és a Pável-család között. Jutka néni tényleg szerepel Weöres Sándor doktori disszertációjában is?

Igen. A szüleim korábban a Petőfi Sándor utcában, Vukán Gyuri szüleinek a házában laktak. Ott fogadták magukhoz kosztos diákként Weöres Sándort. Erre az időre én már nem nagyon emlékszem, de a barátság megmaradt, és Sándor később is rendszeresen meglátogatott bennünket. Amikor a doktori disszertációjára készült, amelyet a vers születéséről írt, kíváncsi volt arra, hogy a gyerekek, akik maguk is szeretik a rigmusokat, vajon hogyan írnak verset. Egyszer, amikor apámmal beszélgettek, odahívtak, és megkérdezték, hogy én is tudnék-e verset írni. Persze megpróbáltam, Sándornak nagyon tetszett, és beleírta a dolgozatába. De nincs ennek nagyobb jelentősége.

Egy időben Gazdag Erzsi is mindennapos vendég volt a Pável-családban. Az ő költői indulását is segítette az édesapja?

Weöres Sándor első verseskötetének kiadása apám érdeme – erről Sándor már megjelent levelei is tanúskodnak -, de apám segítsége Gazdag Erzsinek is sokat jelentett. Mindketten fiatal barátai voltak. A cingár, vékony hangú gyerek Weöres Sándort ugyanúgy tisztelte, mint Gazdag Erzsit, aki jóformán minden este átjött hozzánk, mert őszintén csodálta bennük a tehetséget.

 

A tavaly elhunyt kiváló jazz-zongoristának, Vukán Györgynek az utolsó években Jutka néniék jelentették a családot. Gyakran előfordult, hogy ha valami nyomasztotta, beült az autóba, eljött Szombathelyre, itt megnyugodott, aztán visszament. Jutka néninek mi adja az erőt ahhoz, hogy mások terheit is a vállára vegye?

16 éves koromban olvastam egy kínai író, Lin Jü-tang Egy múló pillanat című regényét. Az iskolában végtelen számsorokról tanultunk, meg örökké tartó hírnévről, és ezek a dolgok nagyon erősen dolgoztak bennem, és rávezettek arra, hogy az életnek az igazi értelmét, tartalmát a hit adja meg. Itt a földön minden elmúlik, az élet valóban egy múló pillanat. Mert mi vagyok én ezzel a pár évtizedemmel? Semmi. De mégis van reményem, hogy örök élet is van a világon.

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Legfrissebb

Legnépszerűbb