Hiba
  • "Could not resolve host: query.yahooapis.com; Unknown error" in module "mod_sp_weather"

    Cannot get "Szombathely" woeid in module "mod_sp_weather".

    "Could not resolve host: query.yahooapis.com; Unknown error" in module "mod_sp_weather"

    "Could not resolve host: query.yahooapis.com; Unknown error" in module "mod_sp_weather"

    "Could not resolve host: query.yahooapis.com; Unknown error" in module "mod_sp_weather"

    Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

Akinek sok adatott, attól sokat várnak el

A közismert orvos professzor nem csak szakmai teljesítményére lehet büszke, hiszen otthon van a zenetörténetben, érdekli a matematika, jól ismeri a történelmet és hét nyelven beszél. Beszélgetés Cholnoky Péterrel.
A Cholnoky név ismerősen cseng szerte az országban. Sokaknak valószínűleg a 20. század első felében élt neves földrajztudóst, Cholnoky Jenőt juttatja az eszébe. Önnek mit jelent ez a patinás név: büszkeség vagy inkább nyomasztó teher?

Eleinte, az iskolában inkább inkább nyomasztó teher volt. Többször megkaptam, hogy „ezzel a névvel nem tudod, mi Madagaszkár fővárosa?”. Ma már inkább büszke vagyok rá. Jenő bácsi, akit gyerekkoromból én is ismertem, apám harmadfokú unokatestvére volt. Kissé bogaras ember, de érdekes színfoltja a tudománynak. Rengeteget utazott, és élményeiből élvezetes leírások születtek. Két testvérét nem ismertem, nem is nagyon beszéltek róla a családban. Pedig az író fivérek nem akárkik lehettek, mindkettőről Kosztolányi írt nekrológot. Beteljesületlen nagy ígéretek voltak: Viktor, aki kórosan nem tudott felejteni, amit hallott vagy olvasott, azt képtelen volt elfelejteni, fiatalon, nyomorogva halt meg tüdőbajban. László, aki a valóság és a képzelet határán mozgó ködregényeket írt, ugyancsak fiatalon, öngyilkos lett. Az irodalomtörténet a 90-es években kezdte őket újra felfedezni.

Csupa tudós ember vagy tehetséges különc elődje volt?

Csaknem. Tudományos szempontból édesapám is „csodabogár” volt. 18 évesen elvitték katonának, egy évig harcolt, 1918-ban jött haza. (Ő is azok között volt, akik megérkeztek katonaruhában és leköpdösték őket az őszirózsás forradalomban.) Egyik patikus sógora ajánlotta fel neki, hogy álljon be hozzá, így kezdett gyógyszerészetet tanulni, majd kémikus lett. A maga nemében különös tudós volt: huszonévesen elkezdett egy témát kutatni, és úgy halt meg, hogy még mindig ugyanazzal foglalkozott. Bizonyos növényi festékanyagok, a karotinoidok töltötték ki az egész életét. Ez egy igen kis szelete a kémiának, én magam is csak akkor jöttem rá, hogy nem haszontalan tudományoskodás, amikor akadémikus lett és megtartotta a székfoglalóját. Ő és a munkatársai derítették ki ugyanis, hogy ezeknek a festékeknek milyen szerepük van a növények élettanában.

Akkor az Ön pályaválasztásában inkább az édesanyja példájának lehetett szerepe, aki maga is orvos volt.

Édesanyám egész életében – nem tudok jobb szót - lelkes orvos volt, mindenbe beleártotta magát. Kórboncnokként kezdte, majd szájsebész lett. De bármi bajjal fordulhattak hozzá, éjjel-nappal rendelkezésre állt. Folyton jöttek a szomszédok, hol ezzel, hol azzal a panasszal, úgyhogy egy vasárnapi ebédet sem tudtunk végigenni. Nagyon szép példát adott. A háborúban hihetetlen találékonysággal oldott meg dolgokat. Pécset akkoriban ellepték a délvidéki menekültek. Volt úgy, hogy átmenetileg hatvanan is éltek a lakásunkban, de mindig volt legalább 15-20 ember nálunk, akiket el kellett tartani. Anyám soha senkinek nem mutatott ajtót, és a szűkös időkben is valahogy előteremtette, ami kellett. Szép emlékeket őrzök a háborúban tapasztalt szolidaritásról.



Később ennek az ellenkezőjét is megtapasztalta, hiszen kicsapták az ország összes középiskolájából!


Részben magamnak, részben az akkori politikának köszönhetem. 1948-ban államosították az iskolákat, azt az egyházi gimnáziumot is, ahová jártam. A sajtóban hatalmas kampány kezdődött Mindszenty ellen, benne volt a levegőben, hogy történni fog vele valami. Ősszel az iskolák minden osztályából két gyereknek el kellett menni egy diákgyűlésre a pécsi városházára, ahol felolvastak egy követelést. Az állt benne, hogy Mindszentyt állítsák bíróság elé és szabják ki rá a legsúlyosabb büntetést. Ez abban az időben a halálbüntetést jelentette. Ketten nem szavaztuk meg…

Nem félt a következményektől?

Nem, egy fiatal ebbe nem gondol bele, de most sem bánom. Ez szombaton volt, hétfőn hívatott a direktor, ordított velem, lefolytatták a hivatalos fegyelmi eljárást, és az ország össze középiskolájából kihajítottak. Szerencsére édesapám egykori évfolyamtársai, akik közül többen igazgatók lettek, segítettek, így sikerült a 7-8. gimnáziumi osztályt befejeznem.

Lényegében inkognitóban?

Az igazgatók vállalták a kockázatot. Először a kaposvári gimnáziumba csempésztek be, a következő évben pedig a budapesti egyetem gyakorló gimnáziumába kerültem. Egy kikötés volt: hogy a gyanút is elkerüljük, szóba sem állhattam az igazgatóval. Az érettségim így tulajdonképpen érvénytelen volt. Nyomasztott is sokáig, évtizedekig azt álmodtam, hogy erre rájönnek és még egyszer le kell vizsgáznom.

Innen aztán már egyenes út vezetett a diplomáig?

Ebben is volt egy politikai bukfenc. A jelentkezési lapomat a műegyetem kémia szakára adtam be, de hiába vártam, nem hívtak be a felvételire. Évekkel később derült ki, hogy az iskola DISZ-titkára nem is továbbította a lapomat. Végül az utolsó pillanatban pótfelvételivel bekerültem a pécsi orvosi egyetemre, ahol apám tanított. Később rájöttem, hogy ez volt a lehető legjobb, ami történhetett velem. Megszerettem az orvoslást.

Azokban az években számtalan legendás tudós oktatott ott. Van köztük, akire különösen jó szívvel emlékezik, aki nemcsak szakmailag adott sokat, hanem mint személyiség is meghatározó volt?

Valóban kivételes pillanat volt az a pár esztendő, a kar a virágkorát élte. Rákosi nem mert hozzányúlni az orvos-professzorokhoz, szerintem azért, mert nem tudta volna pótolni őket. Az anatómia-oktatás világszínvonalú volt. Két évig hallgattuk Szentágotai Jánost, aki majdnem színészi kvalitásokkal adta elő ezt a tulajdonképpen unalmas tárgyat. Politikailag is nagyon bátor ember volt. Képzeljük el, 1951-52-ben nyíltan vállalta keresztény voltát! A logika csodája volt Dolnhofer Szilárd, aki kórélettant adott elő, világhíresség volt az első igazi idegsebész, Környei István, és messze kiemelkedett Kerpel-Frónius Ödön, a későbbi főnököm. Világot járt, rendkívül művelt, tudós elme, akinek máig ható felfedezése, hogy a csecsemőkori kiszáradásnak több fajtája is van. Ő határozta meg, melyiket hogy kell kezelni, és ő alkalmazta először az infúziót. Miatta mentem később az egyetemi gyerekklinikára.

13 évet töltött a Pécsi Gyermekklinikán, szakmailag és emberileg ideális körülmények között. Akkor mégis miért hagyta ott Pécset, és miért választotta a szellemi-tudományos pezsgés után a nyugalmasabb vagy tán unalmasabb kisvárost, Szombathelyt?

A jó főnök elment Budapestre, és kezdtem arra vágyni, hogy a magam ura legyek.



Pécs és Szombathely mérlegre került-e?

Voltak jó emlékeim a háború előtti Szombathelyről, ahol a villamoson postaláda van, és a várost két folyóvíz is átszeli. Pécsett nincs egy cseppnyi folyóvíz sem. A háború után nem jártam itt, így 67-ben döbbenten láttam a rengeteg foghíjt. Ráadásul Pécs közben nagyváros lett, Szombathelyt viszont elkerülte a szocialista iparosítás. De talán éppen emiatt megmaradt bizonyos fokú konzervativizmus. Pécsett nem köszöntek, ha bementem egy boltba, itt igen. Aztán nem tudom, a szombathelyiek tudják-e, micsoda kincsük van: az ivóvíz, ami Pécsett ihatatlan. És mindehhez egy jelentős plusz jött: a zenei élet. Pécsnek nem volt szimfonikus zenekara, Szombathelynek pedig igen. És ami az elején mindenképpen verte Pécset, az az osztrák tévé volt, amire a város rátartian büszke volt. Amikor kineveztek, és végig kellett járnom a helyi „méltóságokat”, még a pártirodán is azt mondták: jó, jó, ez nem Pécs, de itt az osztrák tévé. Szabadabb levegőt jelentett.

Nagyon fiatalon lett a gyermekosztály főorvosa.

Nagyon. 37 éves voltam, még engedély is kellett ehhez a pozícióhoz. De a szombathelyi kórház mindig rangos volt, nemcsak mert az egyik legnagyobb kórház volt, hanem az itt dolgozó hatalmas szakmai tekintélyek miatt. Egyikük, Frank Kálmán, a gyermekosztály vezetője éppen Budapestre ment, és a helyére hívott engem. Gondolkodás nélkül megpályáztam, mert ez majdnem olyan megtiszteltetés volt, mintha tanszéket kínáltak volna.

Ugyanakkor óriási feladat is, hiszen ez volt az egyetlen gyermekosztály a megyében.

Fiatal korban az ember nem tudja, mire vállalkozik. Itt nemcsak egy jól bejáratott osztályt kellett vezetni, hanem ellátni a megye gyermekgyógyászati szakfelügyeletét. Egy csomó gyermekintézmény tartozott hozzánk, ezeket is át kellett látni, irányítani.

Az orvosi szakma lelkileg is embert próbáló. A tragédiák, amelyeket látott, átélt, mennyire keményítették meg a szívét?

Nagy veszély, hogy az ember egy idő után immunissá válik az emberi szenvedéssel szemben. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy gyermekkorban ritka a halálozás. Régen is inkább a csecsemőkorban volt gyakori: a 20. század elején még minden ötödik gyermek meghalt az első születésnapja előtt. Később balesetek, egy-két rosszindulatú betegség fordul elő, de éppen ez utóbbiban óriási haladás mutatkozott az én elmúlt 50 évemben. Gyógyíthatatlan betegségek nyom nélkül gyógyíthatóvá váltak. Vagyis amellett, hogy kis fejfák kísérik ezt az utat, egy csomó diadalút is van ebben.



Elmúlt 80 éves, már nem gyógyít, de még mindig aktív: a PTE helyi egészségtudományi karán oktat.

Szeretek tanítani, az idős nemzedéknek kötelessége is továbbadni abból, amit birtokol. Manapság orvosi latint és a gyerek mozgásfejlődését tanítom leendő egészségügyi szakembereknek. A latint az általános műveltség részének tekintem, a gyerekkori mozgásfejlődést pedig a természet egyik legnagyobb csodájának. Kifejezetten jó véleményem van a mai fiatalokról, de egyre nehezebb felkelteni bennük az érdeklődést és egyre gyengébb alappal érkeznek a középiskolából.

A mai fiatalok, azt hiszem, egy dolog miatt szívesen cserélnének Önnel: hét nyelven beszél, nem csak latinul.

Gyermekkoromban sokat beszéltek velem németül. Ma is több virág- vagy madárnevet tudok, mint bonyolult kifejezést. Azt, hogy költségvetés, meg kell néznem a szótárban, de azt, hogy cinke, azt tudom. Aztán a gimnázium első évétől, 10 éves koromtól keményen tanultuk a latint, ami minden más nyelvhez igen hasznos volt. 5.-től jött a francia négy éven keresztül, kötelező volt, hát megtanultam. Az egyetemen – bár röhögtek rajtam – az oroszt is komolyan vettem. Nem bántam meg, mert később, amikor már lehetett Jugoszláviában nyaralni, nagyon hasznosnak bizonyult. Angolról az iskolában szó sem volt, mert ugye hadban álltunk Angliával. De egyetemistaként – titokban – megtanultam. A spanyolt egy mérnök ismerősömnek köszönhetem, aki megkért, hogy szerezzek fordítót bőripari technológiai leírásokhoz. Mivel háromszorosát fizették a szokásos díjnak, gondoltam, majd én megcsinálom. Neki azt mondtam, hogy szereztem, közben vettem egy spanyol nyelvtant és tanár nélkül megtanultam.   Fiatal orvosként egy évet ösztöndíjjal Hollandiában töltöttem, ahol mindenki beszélt angolul, de zavart, ha a kötetlen társalgást nem értettem. Úgyhogy a hollandot is elsajátítottam. De tanultam görögöt is az iskolában, aztán a nyarakon horvátul és egy könyvből lengyelül is úgy-ahogy megtanultam. Visszanézve az életemre: jól tettem, egészen új világok tárultak ki előttem.

A komolyzene világában is otthon van. Rendszeres koncertlátogató és a zenetörténetben is jártas.

A zene igazán akkor került közel hozzám, amikor kicsaptak az iskolából, és ott álltam több hónapig mindenféle feladat nélkül. A szüleimet is nyugtalanította, hogy otthon ülök búskomoran, úgyhogy megkérték a szomszédunkat, tanítson meg zongorázni. Később már gyűjtöttem a lemezeket, valóban rajongó lettem. Talán azért, mert a zene egy nagyon nehéz időszakon átsegített engem.

És a hite segítette-e? Katolikus szellemben nevelkedett, rendszeres templomba járó ma is, és református feleségét is elkíséri vasárnaponként az istentiszteletre. Hittel könnyebb az élet?

Hittel könnyebb és egyúttal nehezebb élni. Alapjában könnyebb a természetfölötti fogódzók révén, de nehezebb a hitből származó fokozott felelősségnek megfelelni. A hitet ingyen kapjuk, óriási többlet, de – ahogy Lukács evangéliumában szerepel - akinek sok adatott, attól sokat is várnak el.

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Legfrissebb

Legnépszerűbb