Hiba
  • Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

Porcelánbabákból nyílt kiállítás

Porcelánbaba kiállítás nyílt a Kámoni Arborétum Ökoturisztikai Látogatóközpontjában. A Háromlelkű babavilág című tárlaton kétszáz, kézzel készített alkotást mutatnak be.
Félezer baba közül  hozott egy kiállításra valót Szombathelyre Tóth Erika, aki elsősorban hazai, kézzel készített babákat gyűjt. Mindegyik más és más: szerinte például van olyan, amelyik az egyik rokonára hasonlít, és általában a látogatók is megtalálják köztük valakinek a hasonmását. Részben ez a tapasztalat ihlette a mostani válogatást. “Azért Háromlelkű babavilág a kiállítás a címe, mert minden babának három lelke van: egyet a készítő tesz bele, egyet a kislány, aki játszik vele, egyet pedig a gyűjtő, aki szereti és babusgatja" - fogalmazott Tóth Erika gyűjtő.

A tárlat különlegessége, hogy a babákat egy-egy szituációba helyezték: teáznak, kártyáznak, vagy éppen kisautóval játszanak az így megelevenedő figurák. Talán ettől kedvet kapnak majd a játékhoz a nézelődő gyerekek is - reméli a játéktársaság elnöke, aki szerint a kislányok  már alig babáznak. “Nekünk is vannak kiállításaink, az idősek térnek be először, és boldogak vagyunk, ha aztán elhozzák az unokákat. Valóban van az idősebb generációnak egy ilyen összekötő szerepe ehhez a babavilághoz. korábban természetes volt, hogy egy kislány babáal játszik, és az nevelte őt fel a női életére" - mondta Györgyi Erzsébet, a Kiss Áron Magyar Játéktársaság elnöke.

A porcelánbaba kiállítás szeptember 24-ig látogatható az arborétum ökuturisztikai látogatóközpontjában.




Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Legfrissebb

Legnépszerűbb