Hiba
  • Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

Új számítógépeket kapott az Aranyhíd-iskola

Rendhagyó sajtótájékoztató keretében adták át csütörtök délelőtt az Aranyhíd Nevelési Központ felújított informatikai laboratóriumát. Az iskola számítástechnikai eszközparkjának fejlesztése része annak a nagyszabású 3 éves tervnek, amelynek keretében az önkormányzat korszerű informatikai laborokat kíván létrehozni a szombathelyi oktatási intézményekben.
Az Aranyhíd-iskolában a régi gépeket újrahasznosítják, az újakkal tehát bővült az intézmény eszközparkja. „Számunkra azért fontos ez a program, mert a mi gyerekeink tanulásban akadályozottak, illetve mindegyikük valamilyen szinten értelmileg sérült. Vannak középsúlyos értelmi sérült és autista gyerekeink, akiknek az esélyegyenlőségét biztosítjuk azzal, hogy hozzáférést nyújtunk nekik az informatika világába” - mondta el érdeklődésünkre Tóthné Sipos Judit, az Aranyhíd Nevelési Központ EGYMI igazgatója.

A sajtótájékoztatón elhangzott: az önkormányzat több programot indított az elmúlt hetekben. Egyrészt a város által működtetett iskolákban a következő 4 évben közel 90 millió forintot szánnak arra, hogy kicseréljék a tantermek felében a bútorzatot. Másrészt felújítják az intézmények informatikai laboratóriumait. „Oktatási intézményeinkben a következő három évben kialakítunk laboratóriumokat, méghozzá informatikai laboratóriumokat. Ezt kezdtük el és az idei esztendőben négy ilyen laboratóriumot alakítunk ki, ennek értéke mintegy 14 millió forint” - tájékoztatott Puskás Tivadar polgármester.

Egy számítástechnikai labor átlagosan 4-5 év után elavul, ezt követően válik szükségessé az eszközök cseréje. Keringer Zsolt, az önkormányzat Informatikai Minőségügyi és Gondnoksági Kabinetének osztályvezetője ismertette, hogy 20-20 munkaállomást helyeznek el minden egyes laborban, valamint egy tanári gépet. Hozzátette: ez a fejlesztés is motiválhatja az iskolákat a minél jobb minőségű informatikai képzésre.

Az Aranyhídban negyedik osztálytól a szakképzés végéig valamennyi gyermek órarendszerű informatikai oktatásban vesz részt. Ez nem csak az internet világában való tájékozódást biztosítja, hiszen a speciális tananyagok segítségével a vizualitáson keresztül könnyebben befogadhatóvá válnak a különféle ismeretek.

Videó

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Legfrissebb

  • Olad Városrészért Egyesület 2018. szeptemberi program ajánló
    Olad Városrészért Egyesület 2018. szeptemberi program ajánló Lakossági fórum az Oladi lakótelep zöldterületeiről.„Ősz a kertekben” címmel Mátyás Szabolcs kertészmérnök-tanárelőadást és tanácsadást tart.Őszköszöntő családi nap…
  • Micimackó futás
    Micimackó futás Zenés bemelegítés, játékos versengés, jó közösség - ezek miatt is népszerű a fogyatékkal élő gyerekek…
  • Mobilitási hét
    Mobilitási hét Harmadik alkalommal csatlakozott Szombathely az Európai Mobilitási Héthez. A városban kilenc napos programosorozat várja a…
  • Tolnay-nap
    Tolnay-nap Lukácsházán tartottak konferenciát az állatorvosi szakma neves képviselői a Tolnay Sándor Emléknapon. A tudósra 1992…
  • Közgyűlés utáni sajtótájékoztató
    Közgyűlés utáni sajtótájékoztató A Bem József utcába tervezett parkolókról, a költségvetés módosításáról és a városi cégek gazdálkodásáról beszéltek…

Legnépszerűbb

  • Tolnay-nap
    Tolnay-nap Lukácsházán tartottak konferenciát az állatorvosi szakma neves képviselői a Tolnay Sándor Emléknapon. A tudósra 1992…
  • Kertek díjazása
    Kertek díjazása A Parkerdei Kertbarát Egyesület idén is díjazta a legszebb kertek tulajdonosait. Hagyományos és modern kategóriában…
  • Hittudományi Főiskola
    Hittudományi Főiskola Pincétől a padlásig minden megújul a Győri Hittudományi Főiskola szombathelyi épületében, ahol a szerkezeti munkálatok…
  • Romkert
    Romkert Javában tart az egykori savariai helytartói palota mozaikpadlója alatti terület feltárása. Már több értékes leletre…
  • Dévai Boglárka köszöntése
    Dévai Boglárka köszöntése Májusban és júniusban még érettségizett, majd júliusban felkészült, hogy augusztus elején a Glasgowban megrendezett tornász…