Hiba
  • Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

Töpörtyűnapot tartottak a Herman Ottó Szakképző Iskolában

2017-08-31, 15:35
   |   Kategória: Okos
Az elsősöknek szervezett programok során az új diákok megismerkedhettek az épülettel és egymással is. Így már nem idegen helyen kezdik a tanév első napját.
Az elsősök már harmadik éve játékos feladatok segítségével ismerkednek az új iskolával. “A diákokat megpróbáljuk belevezetni az iskolai életbe, a szakmába, tehát hogy megtalálják a helyeket, az osztálytermeiket, megismerjék az osztályfőnöküket, úgy gondolom, hogy ezek nagyon jó dolgok arra, hogy belecsöppenjenek az iskolai életbe" - fogalmazott Szabó Ákos, az Iskolai Diákbizottság elnöke.

Ügyességi feladatok közben tanultak meg egymással együttműködni a gyerekek. Közben össze is barátkoztak. A különböző szakos osztályok is megismerték egymást a verseny alatt. ”A vadász diákok éppen állathangokat próbálnak felismerni, de hát ezt nem csak a vadászoknak, hanem a környezetvédő, a parkos, a focista diákoknak is meg kell próbálkozniuk ezzel a feladattal" - mondta Posár Judit főszervező, pedagógus

A műfüves pályán kapura kellett rúgni a diákoknak, de volt, ahol mkitömött állatokat kellett felismerniük, vagy tesztet kitölteniük az iskola névadójáról. Összesen nyolc csapat vett részt a programon.“A 2017/18-as tanévet 126 diákkal tudjuk elkezdeni. A legnépszerűbb szakunk - Magyarország jellegzetesen vadászország, így - az erdész-vadász ágazati képzésben a vadgazdálkodási technikus kilencedikes osztályunk lesz 33 fővel, de nagy öröm számunkra, hogy az úgynevezett régi szakmunkásképzésben a dísznövénykertész és a virágkötő képzésünket külön-külön osztályként tudjuk elindítani, 15, illetve 20 fővel" - emelte ki Büki Zoltán szakmai igazgatóhelyettes.

A Herman Ottó Szakképző Iskolába évről évre egyre több tanuló jelentkezik szinte minden szakra.




Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Legfrissebb

  • Karitász-gyűjtés
    Karitász-gyűjtés Több év végi jótékonysági akcióval készül a karácsonyra az egyházmegyei karitász. Az egyikbe egy általános…
  • Katasztrófavédelem - átadó ünnepség
    Katasztrófavédelem - átadó ünnepség Létra, védőruházat, EDR-rádiók - a legváltozatosabb eszközökkel gazdagodtak a Vas megyei önkormányzati, önkéntes tűzoltók és…
  • Vízilabdások a Gothard-iskolában
    Vízilabdások a Gothard-iskolában Világliga-selejtező mérkőzése előtt a Gothard Jenő Általános Iskolában vendégeskedett a magyar férfi vízilabda válogatott. Az…
  • Tesco - rajzpályázat
    Tesco - rajzpályázat A pályaválasztást is segíti a városban működő legnagyobb hipermarket azzal, hogy karácsonyi témájú rajzpályázatot hirdetett…
  • Drogprevenció
    Drogprevenció Szabadulj meg tőle! - címmel tartottak prevenciós napot a sportházban.

Legnépszerűbb