Hiba
  • Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

Megszépült a  kerítés, de a belső terek közül is rendbe hoztak néhányat a Napsugár Óvodában. Annak ellenére, hogy az intézmény most éppen ügyeletes, a munkálatok jól haladnak: júliusban végeznek a felújítással.

Jövőre megszépül a belvárosi Aréna óvoda, az átépítés egy teljes nevelési évet vesz majd igénybe. A gyerekek és az óvónők felkészültek a közelgő költözésre, a köznevelési Gamesz szakemberei pedig már az átmeneti helyszín rendbetételén dolgoznak.

A hetvenes évek elején épült szombathelyi vásárcsarnok  mára korszerűtlenné vált, és felújításra is szorul. A tervek az év végére válnak véglegessé,  az átalakítás pedig várhatóan a jövő év elején kezdődhet a Területi és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával.

A Szent Márton-terv I. ütemében 5 milliárd forint áll rendelkezésre fejlesztések megvalósítására. Több beruházás már lezárult, a végéhez közeledik a sétány építése a Romkertben, és hamarosan megkezdődik a Szent Márton templom előtti tér felújítása is.

A tervek szerint haladnak az építkezési munkálatok a fedett uszodában. Az új 33 méteres sportmedencét és a hozzá tartozó kiszolgáló egységeket augusztus végén adhatják át.  

Új gyárépületben folytatja tevékenységét a 2004 óta Szombathelyen működő Borsodi Fémmegmunkáló Kft. A beruházással lehetővé válik, hogy a vállalat a közeljövőben 100 főre növelje jelenlegi dolgozói létszámát a városban.

A tervezett ütemben halad a Berzsenyi tér burkolatfelújítása és vízi közmű cseréje. A Szent Márton Program első ütemébe tartozó munkálatokról a polgármester helyszínbejáráson személyesen tájékozódott. A Berzsenyi tér és a Széchenyi utca rekonstrukciója 1 milliárd forintba kerül.

Több mint 1,2 milliárd forintot költ fejlesztésre és karbantartásra az E.ON Vas megyében. Az áramszolgáltató a részleteket szombathelyi sajtótájékoztatóján ismertette. A beruházások célja az új energiaigények kielégítése mellett az üzembiztosság. Ennek kapcsán szó esett az áprilisi hó- és szélvihar okozta károkról is.

Mentőcsónak, vitorlák, evezők, kormánykerék és halászháló - ez mind a szombathelyi Mesevár Óvoda Matróz csoportjának berendezéséhez tartozik mostantól. Szülők, képviselők és óvónők összefogásából igazi mesebirodalommá varázsoltak egy szobát, amiért a gyerekek tengerészműsorral mondtak köszönetet.

A sok gyermek nem probléma, hanem a megoldás – vallja az alakulásának harmadik évtizede végéhez közeledő szombathelyi Alpokalja Nagycsaládosok Egyesülete, amely a napokban avatta fel új székhelyét Szombathely belvárosában. Az egymást segítő közösséghez már 650 család tartozik; az önkéntesek tanácsadással, segítségnyújtással foglalkoznak, gazdag, közérdekű programokat szerveznek, és szétosztják a beérkező adományokat a rászorultak között.