Hiba
  • Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

Az országban elsőként a Zanati városrészen láttak gólyát. A hétvégén pedig a hóvirág is kibújt a Kámoni Arborétumban, a jó időt kihasználva nagyon sokan sétálgattak a rügyező fák között.

A makkabeusok szíriai görögök felett aratott győzelmére, a jeruzsálemi templom újraszentelésére és a nyolc napig égő olaj csodájára emlékeznek ilyenkor a zsidó vallásban. Gyertyagyújtással, rövid istentisztelettel, fánkkóstolóval várták a résztvevőket.

Óvodákba, vállalatokhoz, de a város főterére is ellátogatott a Mikulás. A hagyomány szerint december 5-én éjszaka érkezik a piroskabátos, hogy megajándékozza a jó gyerekeket . Az ünnep Szent Miklós legendáján alapul, aki úgy segített egy szegény emberen, hogy arannyal teli erszényeket tett az ablakába.

A második világháború végnapjainak helyi történéseihez kapcsolódó emlékhelyet avattak és szenteltek Szombathely és Nárai között szombaton. Az eseményen Hende Csaba országgyűlési képviselő is méltatta az áldozatokat.

A tervek szerint negyedévente lesznek programjai. A klubnak bárki tagja lehet, akit érdekel Szombathely és Vas megye története.

Megkezdődtek a 48 kilométer hosszú Szombathely - Zalaszentiván vasúti szakasz korszerűsítési munkálatai. A beruházás során a szakasz villamosítása mellett több helyen vágányok teljes cseréjét, áthelyezését és új peronok építését is elvégzik a szakemberek. A vasútvonal korszerűsítése a Kohéziós Alap 13,3 milliárd forint összegű támogatásából Európai Uniós segítséggel valósul meg.

Szombathely jó kezekben lévő, jól vezetett, politikailag stabil, erős gazdaságú város, ezért a kormány garanciát lát arra, hogy a kapott forrásokat ésszerűen és helyesen használják fel - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

Együttműködési megállapodást kötött az önkormányzat a szombathelyi és a pannonhalmi egyházmegyével. A szerződés értelmében jövőre ókeresztény kiállítást szerveznek a felek. A III-IV. századi emlékeknek Szombathely, míg az V-VI. századi értékeknek Pannonhalma ad helyet.

1965. április 22-én reggel árvízre ébredt a város. A hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső hatására egyszerre lépett ki medréből az Arany-, a Gyöngyös- és a Perint-patak, jelentős elöntést okozva a városban és környékén. Szombathely utcáin víz hömpölygött, házak dőltek romba, családokat kellett kitelepíteni. Az árhullám két nap alatt levonult, súlyos károkat hagyva maga után. Ez volt a város történetének legnagyobb árvize.

A kétnapos viadalon több mint száz amatőr, illetve profi sportoló indult el. A legfiatalabb résztvevő öt, míg a legidősebb hatvanhét esztendős volt.