Hiba
  • Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

Kutyafuttató kerítés

Kétmillió forintból teljesen megújult a Mikes Kelemen utcai kutyafuttató kerítése. Így nem csak esztétikusabbá vált a terület, de biztonságosabban is használhatják azt a Joskar Ola-lakótelepen élő ebtulajdonosok.
Mazsi, a négyéves keverék kutyus és gazdája naponta 2-3 alkalommal is felkeresi kutyafuttatót, ahol az ebek kulturált körülmények között tölthetik idejüket. Korábban a  régi, hiányos kerítés miatt gyakran elszökdöstek a kutyák, ettől most már nem kell tartani.

Badics Krisztina

„Itt együtt játszanak, labdázunk, és most hogy itt az új kerítés, ezt biztonságosan meg tudjuk tenni. Az utca emberének se annyira elrettentő, hogy a kutyusok bármikor kimehetnek, és nekünk is egy biztonságosabb érzés, hogy itt lehetünk.”

A kutyafuttató eddig nyitott volt a hátsó erdősáv felé, most már esztétikus, horganyzott kerítés zárja körbe a területet. Ezen kívül egy pad-asztal garnitúrát is elhelyeztek itt. A vasárnapi átadón a Joskar Ola Alapítvány rajzpályázatán elsődíjas Varga Jázmin vágta át a nemzetiszín szalagot.

Kelemen Krisztián – önkormányzati képviselő

„Minden évben a lakók igényeinek megfelelően költöm el a képviselői keretemet, és 2018-ban jutottunk el odáig, hogy kicseréltük a Mikes Kelemen utcai kutyafuttató kerítését, ez picivel többe került, mint 2 millió forint, pár ezer forinttal.”

4-500 kutyás jár rendszeresen a területre, nem csak a lakótelepről. Az itteni ebtartó közösség kulturált módon, felelősen használja a kutyafuttatót, ami közösségépítő hellyé is vált az utóbbi időben. A régi kerítés elbontásában és az új felépítésében az alapítvány önkéntesei is részt vettek.

Bakos Ildikó – kuratóriumi elnök, Joskar-Ola Alapítvány

„Itt a kutyások tényleg felszedik a kutyapiszkot, mindenki zacskóval közlekedik, a kutyák jól neveltek, nagyon jó csapat jött össze itt a kutyafuttatón.”

Ugyancsak képviselői keretből nemrég kavicsozott pihenőparkot alakítottak ki a Pázmány Péter körúton és a Szent Márton utcában.




Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Legfrissebb

  • Mesebolt Bábszínház - Ármányos puncspancs
    Mesebolt Bábszínház - Ármányos puncspancs Michael Ende kortárs klasszikusa, az Ármányos puncspancs lesz a Mesebolt Bábszínház 2018/19-es évadának első bemutató…
  • Faültetés
    Faültetés Nemcsak parkolóhelyekből, hanem zöldfelületből sem elég egy lakótelepen: most tíz új díszfát ültettek el a…
  • Gépész népszerűsítő kampány
    Gépész népszerűsítő kampány Jelenleg mintegy száz hallgatója van a duális gépészmérnök szaknak Szombathelyen, az első évfolyam jövőre végez.…
  • Könyvtár: A Pál utcai fiúk
    Könyvtár: A Pál utcai fiúk Nemecsek, Boka, Áts - ismert karakterek A Pál utcai fiúkból. A korabeli Budapest világával és…
  • Németh Pál Kollégium
    Németh Pál Kollégium Ünnepelni gyűltek össze csütörtökön a felújított Németh Pál Kollégium diákjai, tanárai, valamint a város és…

Legnépszerűbb