Hiba
  • Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

Fiatal vállalkozók

Egy végzett építészmérnöknek számítógépre vagy drónra, egy műkörmösnek ledlámpára vagy csiszológépre lehet szüksége, ha munkába áll. Ilyen eszközök beszerzésében, és a saját vállalkozás elindításában segített egy most zárult uniós pályázat a 30 év alattiaknak. Régiószerte közel százan, Szombathelyen tizen jártak sikerrel.
Egy három évvel ezelőtt indult gazdaságfejlesztési pályázat zárórendezvényét tartották a Haladás Sportkomplexum VIP termében. Összesen 135 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást osztottak ki ez idő alatt a Nyugat-Dunántúlon. Ebből olyan fiatalokat segítettek saját vállalkozásuk elindításában, fejenként 3-3 millió forinttal, akik még nem múltak el 30 évesek.

Horváth László - ügyvezetőigazgató-helyettes, Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

“Pályakezdő, vagy első-második munkahelyük után állást kereső, vagy státust váltó fiatalok ne legyenek munkanélküliek, hanem álláskeresői pozícióból a tudásukat használva merjenek vállalkozni, és így a vállalkozói létben önfenntartó foglalkoztatást vállalva - ami egy merész és határozott elképzelés kell hogy legyen, tehát egy elköteleződés a fiatalok részéről - tudjanak vállalkozást létrehozni.”

Régiószerte eddig 95 ilyen vállalkozás jött létre az elmúlt időszakban, ebből tizen szombathelyiek. Mindannyian vállalkozói ismereteket nyújtó képzésben vettek részt, és ígéretes üzleti tervet írtak. Többségük már az anyagi támogatást is megkapta, amelyből nemcsak eszközöket vehettek, hanem saját bérüket is fizethetik.

Kiss Johanna Eperke - építőművész

“A 3 millió forintot egy olyan számítógépre költöm, amin tervezni tudok látványterveket, illetve belsőépítészeti dolgokat tudok megmutatni. Illetve egy olyan monitort, ami ugyanúgy visszaadja az egészet.”

Buda Tamás - építészmérnök

“Én eszközbeszerzésre fordítottam javarészt a támogatást. Számítógépet vettem, szoftvert, lézeres távolságmérőt, nyomtatót. Tehát ami az irodai munkavégzéshez szükséges.”

A projektzárón néhány sikeres pályázó bemutathatta friss vállalkozását. Az eredményeket a szombathelyi polgármester is üdvözölte.

Puskás Tivadar - polgármester

“A gazdaság életünk alapja. Akkor tudunk előbbre menni, hogyha jó gazdaságunk van. A jó gazdasághoz vállalkozások kellenek, a vállalkozásokhoz pedig segítség.”

A rendezvényen azt is bejelentették, hogy a program folytatódik. Már most lehet regisztrálni a pályázatra, amely a korábbi 3 helyett 4 és fél millió forintos támogatást kínál, ráadásul a lehetőség a 30 év felettiek számára is elérhetővé vált.




Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Legfrissebb

Legnépszerűbb