Hiba
  • Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

Vigyázz magadra! És akkor, s ott, jusson eszedbe!

2017-04-07, 12:43
   |   Kategória: Pink
Klobusitzky György mestertanár tartott előadást a Savaria moziban. A Kanizsai Dorottya Gimnázium kilencedikesei is ott ültek a nézők soraiban. 
Amikor helyet foglaltunk, az elsötétített teremben „diszkó-hangulatot” idéző zene szólt, és színes fények villogtak. A kivetítőn képek váltakoztak: voltak buliban készült vicces, vagy inkább nevetséges fotók, de voltak virágkoszorús sírokról készítettek is. Az előadás alatt megértettük, hogyan függtek össze ezek a fényképek.

Már az elején sejtettük, hogy egyáltalán nem unalmas percek fognak következni, Klobusitzky György előadásmódja mindenkit lekötött. Hamar megteremtette a kapcsolatot a közönséggel, és ha egy-egy kérdésére valaki helyesen válaszolt, meg is jutalmazta az illetőt. A látványos prezentáció tele volt beszédes ábrákkal és képekkel, ezek mellett párszor hangeffekteket is hallhattunk (ami még inkább segített átérezni a téma komolyságát)

Elmondta, milyen fontos az óvatosság, amikor képeket töltünk föl magunkról, vagy a barátainkról az internetre. Sokan felelőtlenül, egy kattintással akár intim képeket is elérhetővé tesznek mindenki számára a világon. A szelfizéssel önmagában nincs gond, azonban előfordult már, hogy valaki „különleges” képet akart készíteni magáról egy magas épület tetején, de lezuhant onnan és meghalt. Egy fotó kedvéért ne kockáztassuk az életünket!

Szóba került a diszkó, night clubok és más szórakozóhelyek. Mindenképpen gondoljuk meg, ki mellé ülünk be az autóba, amikor hazaindulunk! Ha a sofőr ittas, tragédiába torkollhat az utazás. Sok útszéli fejfa ilyen balesetben elhunyt személy emlékét őrzi.

Ekkor érkeztünk az előadás fő témájához. Mi is az a drog? Milyen hatásai vannak? És ami a legfontosabb: miért NEM szabad rászokni? Ezekre a kérdésekre mind választ kaptunk.

A drog megváltoztatja a szervezet működését: az agyműködést, a közérzet és az érzékelés minőségét. Ezeket az anyagokat két csoportba soroljuk. Legális az alkohol, koffein, nikotin, bizonyos gyógyszerek és az energiaitalt is ide sorolhatjuk; illegálisak viszont a kábítószerek, ezeket csak dealerek árulják.

A kábítószernek rengeteg fajtája van. Újabb és újabb anyagok jelennek meg, soknak nem is lehet tudni az összetételét. Ez még veszélyesebbé teszi a használatukat, hiszen az embereknek fogalmuk sincs, hogy mit vesznek a dílerektől.

Ahhoz, hogy a drogot a szervezetbe juttassák, számtalan módszert használnak. Létezik tabletta, por, „bélyeg”, van, amit tűvel fecskendeznek az érbe, és van, amit cigarettába sodornak. Egy azonban biztos: nem érdemes ilyen szerekkel mérgezni a testünket! Hallottunk olyan esetről, hogy egy lány az LSD hallucinogén hatása miatt azt képzelte, hogy tud repülni és emiatt kiugrott az ablakon. Nem élte túl a zuhanást.

Egyértelmű, hogy a drogokat árusító személyeknek egy céljuk van, mégpedig az, hogy meggazdagodjanak. Nem érdekli őket, hogy hány ember életét teszik tönkre. Elrettentő képeket láttunk, amelyek világosan megmutatták, mit művelnek az ilyen szerek az emberi testtel.

Az előadó felvázolt három lehetőséget, mi történik, ha egy személyt megkínálnak valamilyen kábítószerrel. Van a „rózsaszín bárány”, aki elutasítja, hozzá sem nyúl. Van a „fekete bárány”, aki úgy dönt, hogy kipróbálja, de nem tetszik neki, és többet ő sem nyúl hozzá. De van a „farkas”, akinek megtetszik, és onnantól rendszeresen használja, akár éveken keresztül. Élvezi az eufória állapotát, azonban eljön az a pont, ahol telítődik a szervezete, és hiába használja a szert, már nem nyújtja a megszokott érzést. Egy idő után valószínűleg a drogambulancián köt ki. Sajnos, tudnunk kell, hogy nincs meggyógyult kábszeres, csak átmenetileg tünetmentes.

Az előadó tanár úr felolvasta Keszei László András: Fekete Virág című, megrázó költeményét, ami a kivetítőn jelent meg.

Részlet

„…A fű, a tű s a cigaretták

Nem rejtik meg a titkok titkát.

(…)

Halál mosolyog a tűk hegyén.

A rossz füvek mérge hűtlen szerető,

NE AKARD, HOGY FEKETE VIRÁG LEGYÉL!”

A tanár úr jelmondata pedig ez: „Vigyázz magadra! És akkor, s ott, jusson eszedbe!”

Szívleljük meg a tanácsát!

Szerző: Szabadi Emma, 15 éves diák

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Legfrissebb

  • Forgalomkorlátozások kedden
    Szombathelyen tartják meg a Tour de Hongrie kerékpárverseny felvezető rendezvényét. 
  • Vihar után
    A vasárnap délutáni vihar nyomai még ma is láthatók városszerte.
  • Lovastúra a hűség falvaiban
    Lovastúra a hűség falvaiban Hatodik alkalommal emlékeztek meg a leghűségesebb Pinka-völgyi falvakról.  Évrő évre két napos lovastúrával járják végig…
  • Jubiláló házaspárok
    Jubiláló házaspárok Mintegy 450 házaspár vett részt a Székesegyházban a hétvégén megrendezett találkozón. Hagyomány, hogy az egyházmegye…
  • Ismét munkába álltak a Haladás labdarúgói
    Ismét munkába álltak a Haladás labdarúgói Megkezdte a felkészülést a júliusban induló bajnoki szezonra a Szombathelyi Swietelsky-Haladás labdarúgócsapata. A zöld-fehérek keretében…

Legnépszerűbb