Hiba
  • Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

IDŐBEN SZERETNI KARÁCSONY A PREMONTREI GIMNÁZIUMBAN

Az együtt töltött, egymásnak adott idő fontosságára hívta fel a figyelmet Fazakas Zoltán Márton csornai apát a Premontrei Gimnázium december 20-i karácsonyi ünnepségén.
Az életünkre olyan lehetőségként kellene tekintenünk, amelyet azért kaptunk, hogy Krisztus ajándékát, a szeretetet kapcsolatainkban továbbadjuk, és nem csupán karácsony ünnepén, hanem minden egyes nap, amíg csak tehetjük – mondta Márton apát a gimnázium dísztermében összegyűlt közönség felé fordulva.

Az iskola hagyományos karácsonyi műsora a Premontrei közösségének egyik legszebb, legfontosabb eseménye, amit az is bizonyít, hogy a diákság és a tanári kar mellett a fenntartó rend tagjai, az iskolavezetés, valamint szülők, rokonok és öregdiákok is részt vesznek a programon. A tanulók produkcióit idén is a pedagógusokból álló kórus fellépése követte, az este megkoronázása pedig az volt, amikor a szereplők és a vendégek együtt énekelték el a Mennyből az angyalt. Az ünnephez kapcsolódó verseket, prózarészleteket az iskola kiváló versmondói tolmácsolták: Leffler Bernadett, Söptei Róza Lilla, Takács Sándor és Zsohár Veronika, a zenei betéteket pedig Katavics Enikő, Nagy Nikolett Anna, Cserős Anna, Timár Laura és Tóth Kamilla előadásában hallhatta a közönség. A tanári kórus vezetője idén Fodorné Simon Veronika tanárnő volt, a verses-zenés programot pedig Horváth Ágota, Kiss Márton és Szakály Szilvia állították össze.

A tradicionális szerda esti műsor után csütörtökön délelőtt Dennis Lobo nyelvi lektor és énekkara, a Wonderwall lepte meg a Premontrei diákságát a karácsonyi slágerlisták örökzöldjeivel: a White Christmas, a Rocking around the Christmas tree vagy a Santa baby ismerős dallamait a gimnázium tehetséges szólóénekesei együtt énekelték a közönség soraiban helyet foglaló társaikkal. Gróf Nikoletta, Poór Szandra, Melega Júlia, Kovács Kornélia, Pomper Dorina, Tóth Kamilla, Katavics Enikő, Ludván Júlia, Horváth Panna és Hajós Judit produkcióját vastapssal hálálta meg a tanulóközösség.

Bár az adventi időszakban: a hajnali miséken és az agapékon, majd a szenteste előtti utolsó napok ünnepi programjain még erősebb, még szívmelengetőbb a Premontrei közösségében az összetartozás érzése, a szeretet ideje nem csak a karácsony. Az életünk, az időnk az elmúlás felől nézve az egyetlen és véges lehetőségünk arra, hogy szeretettel legyünk jelen egymás számára, mégpedig a szeretetnek azzal a formájával, amelyen ki-ki megnyilvánulni képes: dallal, verssel, mosollyal, szóval vagy csenddel.

Szakály Szilvia 
tanár

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Legfrissebb

  • Olad Városrészért Egyesület 2018. szeptemberi program ajánló
    Olad Városrészért Egyesület 2018. szeptemberi program ajánló Lakossági fórum az Oladi lakótelep zöldterületeiről.„Ősz a kertekben” címmel Mátyás Szabolcs kertészmérnök-tanárelőadást és tanácsadást tart.Őszköszöntő családi nap…
  • Micimackó futás
    Micimackó futás Zenés bemelegítés, játékos versengés, jó közösség - ezek miatt is népszerű a fogyatékkal élő gyerekek…
  • Mobilitási hét
    Mobilitási hét Harmadik alkalommal csatlakozott Szombathely az Európai Mobilitási Héthez. A városban kilenc napos programosorozat várja a…
  • Tolnay-nap
    Tolnay-nap Lukácsházán tartottak konferenciát az állatorvosi szakma neves képviselői a Tolnay Sándor Emléknapon. A tudósra 1992…
  • Közgyűlés utáni sajtótájékoztató
    Közgyűlés utáni sajtótájékoztató A Bem József utcába tervezett parkolókról, a költségvetés módosításáról és a városi cégek gazdálkodásáról beszéltek…

Legnépszerűbb

  • Tolnay-nap
    Tolnay-nap Lukácsházán tartottak konferenciát az állatorvosi szakma neves képviselői a Tolnay Sándor Emléknapon. A tudósra 1992…
  • Kertek díjazása
    Kertek díjazása A Parkerdei Kertbarát Egyesület idén is díjazta a legszebb kertek tulajdonosait. Hagyományos és modern kategóriában…
  • Hittudományi Főiskola
    Hittudományi Főiskola Pincétől a padlásig minden megújul a Győri Hittudományi Főiskola szombathelyi épületében, ahol a szerkezeti munkálatok…
  • Romkert
    Romkert Javában tart az egykori savariai helytartói palota mozaikpadlója alatti terület feltárása. Már több értékes leletre…
  • Dévai Boglárka köszöntése
    Dévai Boglárka köszöntése Májusban és júniusban még érettségizett, majd júliusban felkészült, hogy augusztus elején a Glasgowban megrendezett tornász…