Hiba
  • Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

Iseumi Szabadtéri Játékok

Bartók Béla száz éve bemutatott egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára és egy klasszikus operett, a Csárdáskirálynő is szerepel az Iseumi Szabadtéri Játékok idei repertoárjában, továbbá a zenekar egykori vendégkarmestere is visszalátogat Szombathelyre. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették a szervezők.
A római kori Isis-szentély rekonstruált mása adja a díszletét a szombathelyi Iseumi Szabadtéri Játékoknak. Legutóbb Mozart Szöktetés a szerájból című vígoperáját játszották itt.

Idén klasszikus nagyoperettet is láthat a közönség. A zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház a Savaria Szimfonikus Zenekarral közösen mutatja be a Csárdáskirálynőt.

Tompagábor Kornél – rendező

„Igazából ugyanazt a díszletet hozzuk, de annyiban kell tágítanunk, hogy ez a tér nagyobb mint az otthoni. Annyival nagyobb lesz, és sokkal több zenész lesz itt ebben az előadásban mint otthon. De megpróbáljuk azért ide behegeszteni, ahogy szoktuk tájelőadásokon.”

Különleges előadásnak ígérkezik a szimfonikusok gálahangversenye. Egy hegedűs és egy dudás közreműködésével ír és magyar kötődésű dalok csendülnek majd fel a zenekar egykori vendégkarmestere, Robert Houlihan (Hulien) vezényletével.

Kiss Barna – igazgató, Savaria Szimfonikus Zenekar

„Egy egy olyan szimfonikus gála lesz, ahol Roberttel kicsit beszélgetni is fogunk a színpadon, tehát nemcsak írországi zene lesz, hanem ki fogja fejteni az ő magyírságát. Nagyon fontos róla tudni, hogy ő úgy érzi, hogy a két nép között komoly lelki párhuzam van, és ezt képezte ő a saját szavával: ez a magyír.”

Az Iseumi Szabadtéri Játékok nyitóelőadása a Bartók Fesztivál záróhangversenye is lesz egyben. Július 22 – én Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára című darabját mutatják be Hamar Zsolt rendezésében.




Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Legfrissebb

  • LUK nyílt nap
    LUK nyílt nap Az autóiparban akkora a kereslet, hogy a nyári időszakban sem állnak le sem a kereskedések,…
  • AGORA - defibrillátoros képzés
    AGORA - defibrillátoros képzés A közelmúltban tíz új félautomata defibrillátorral gazdagodott a város. Az újraélesztés hatékonyságát nagyban segítő eszközöket…
  • Dobó SE
    Dobó SE Három sportolóval képviseltette magát a Dobó SE az U18-as atlétikai Európa-bajnokságon. Közülük Doma Benedek szerepelt…
  • Rendőr strandparti
    Rendőr strandparti Nem megoldás, ha a strandon egy törölközővel takarjuk le az értékeinket tartalmazó hátizsákot – többek…
  • Farkas Károly utca
    Farkas Károly utca Mintegy tucatnyian vettek részt a legutóbbi közmeghallgatáson, hogy megosszák problémáikat, tapasztalataikat, javaslataikat a város vezetőivel.…

Legnépszerűbb

  • Drogfórum
    Drogfórum Június 26-a a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napja. Ilyenkor világszerte számos programot, közösségi eseményt szerveznek,…
  • Közmeghallgatás
    Közmeghallgatás A város útjainak állapota és a helyi forgácslapgyártó üzem környezetterhelésének kérdése is téma volt az…
  • Egy nap alatt kerékpárral a Balaton körül
    Egy nap alatt kerékpárral a Balaton körül Nem sokkal múlt fél nyolc, s már a zalai dombok között suhant a kis sárga…
  • Bizottsági ülés
    Bizottsági ülés Hétfőn ülésezik a városi közgyűlés. Ennek előkészítéseként csütörtökön délelőtt az oktatás és szociális, délután pedig…
  • Közgyűlés után
    Közgyűlés után A rendőrség és a közterület-felügyelet éves beszámolóját, a költségvetés módosítását és a Késmárk utcai teniszcentrum…