Hiba
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 51
  • Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

Programok a Múzeumok éjszakáján

Hagyományosan az egyik legsikeresebb nyári esemény Szombathelyen a Múzeumok Éjszakája. Az idei tematikát sajtótájékoztatón ismertették, és kiderült, hogy az igazodik a most futó központi kiállítássorozathoz, a Fényérzékhez, és minden program a fotózás köré épül.
A két hétvégés rendezvényen a képalkotás, a fényképezés, a fotótörténet áll a középpontban. A Fényérzék kiállítássorozat első  tárlata éppen a Savaria Múzeumban nyílt meg nemrég, Személyes címmel. “Ehhez kapcsolódik június 17-én, szombaton este 6 órától a Savaria Múzeum programja. Itt megpróbáljuk a kiállítást nemcsak úgy bemutatni, hogy egy kurátori tárlatvezetéssel, hanem Bartis Attila írót kértük fel, akinek utolsó regénye éppen a fotográfiával és a fotográfiák sorsával foglalkozik" - mondta Czenki Zsuzsanna, a Savaria Múzeum igazgatóhelyettese.

Az előadók megidézik még Gothard Jenő korát a csillagász által készített fényképek segítségével, emellett az orvosi képalkotó technológiákkal, a röntgennel, a ct-vel és az mr-rel is meg lehet ismerkedni. Mindeközben a múzeumparkban zene szól, de lesz muzsika a Képtárban is. “Talán a legérdekesebb a 18 órás tárlatvezetés lesz, mert ott vendégünk lesz T. Takács Tibor festőművész, akivel beszélget dr. Gálig Zoltán művészettörténész. És Peltzer Géza pedig a témához kapcsolódó, vagy a képek hangulatához kapcsolódó zenei aláfestéseket fog szolgáltatni" - tette hozzá Cebula Anna, az intémény igazgatója.

A neves filmesztéta, Réz András többek között korunk jelenségével, a szelfivel foglalkozik majd a Képtárban. Bekapcsolódik a programokba a Szombathelyi Törvényszék, ahol a paparazzik büntetőtárgyalásába kapcsolódhat be a közönség. Kinyitja kapuit a Vas Megyei Levéltár is, ahol a műkedvelő fotográfusokról lesz szó. “Három előadás fog elhangozni ebben a témakörben. Az első Bajzik Zsolté, aki átfogó képet ad az amatőr fotózás múltjáról. A másik az Melega Miklós levéltárigazgató, aki Vizmaty Géza tevékenységéről fog beszélni, és én pedig Kiss Zoltán amatőr fotós és szakíró munkáját, pályaképét próbálom felvillantani" - sorolta Mayer László levéltáros.

Az Iseumban egyebek mellett a régészek munkáját segítő különleges módszerekről, így a légifotózásról mesél az előadó. A múzeum minden tagintézménye kézműves foglalkozásokkal is készül a hétvégén, amelynek részleteiről az interneten is tájékozódni lehet. A rendezvénysorozat egy héttel később folytatódik, június 24-én a Vasi Skanzenben lesznek éjszakai programok..




Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Legfrissebb

  • Karitász-gyűjtés
    Karitász-gyűjtés Több év végi jótékonysági akcióval készül a karácsonyra az egyházmegyei karitász. Az egyikbe egy általános…
  • Katasztrófavédelem - átadó ünnepség
    Katasztrófavédelem - átadó ünnepség Létra, védőruházat, EDR-rádiók - a legváltozatosabb eszközökkel gazdagodtak a Vas megyei önkormányzati, önkéntes tűzoltók és…
  • Vízilabdások a Gothard-iskolában
    Vízilabdások a Gothard-iskolában Világliga-selejtező mérkőzése előtt a Gothard Jenő Általános Iskolában vendégeskedett a magyar férfi vízilabda válogatott. Az…
  • Tesco - rajzpályázat
    Tesco - rajzpályázat A pályaválasztást is segíti a városban működő legnagyobb hipermarket azzal, hogy karácsonyi témájú rajzpályázatot hirdetett…
  • Drogprevenció
    Drogprevenció Szabadulj meg tőle! - címmel tartottak prevenciós napot a sportházban.

Legnépszerűbb