Hiba
  • Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

Kézilabda

2018-11-30, 11:39
   |   Kategória: Sport
Tehetséggondozó programot indított a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia. A kezdeményezés kerében négy fiatal játékos már fel is került az egylet felnőtt csapatához.
Sajtótájékoztatón jelentette be a Szombathethelyi Kézilabda Klub és Akadémia ügyvezetője, hogy a klub ezentúl még  az eddiginél is nagyobb figyelmet szentel a fiatal játékosok menedzselésének. Ennek keretében egy tehetséggondozó programot indítottak. Első lépésként négy sajátnevelésű korosztályos sportoló került fel a felnőtt csapathoz.

Pődör Zoltán - ügyvezető, SZKKA

“Mindig örülök, ha a felnőttbe tudunk játékost adni a saját utánpótlásból, és hát minőségi játékosokat. Én azt gondolom, hogy a lányok az elmúlt időszakos alázatos, kitartó munkájukkal meg is érdemelték azt, hogy kapjanak szerepet. mert ez volt a cél, hogy eljussunk szakmailag oda, hogy ők ne csak a kispadon üljenek, hanem tudjanak szerepet is vállalni.”

Farkas Nerina, Pődör Blanka, Tamási Kata és Horváth Anna eddig a klub serdülő, valamint NB II-ben szereplő csapatában pallérozódott. A sajtótájékoztatón ünnepélyes keretek között vehették át új mezeiket, melyeket majd az élvonalba igyekvő felnőtt gárda mérkőzésein viselhetnek.

Horváth Anna - kézilabdázó, SZKKA

“Nagyon meglepődtem és nagyon boldog vagyok. Köszönöm szépen a lehetőséget mind Marosán györgy és Pődör Zoltán edzőknek. nagyon boldog vagyok, hiszen ez egy hatalmas eredmény. Ez azt jelenti, hogy jól dolgoztam ebben az évben.”

A jó szereplésnek köszönhetően egyre több szponzor vállalja a klub pénzügyi támogatását. Így biztosan meglesz majd az anyagi fedezete a most indított kezdeményezésnek is, melynek köszönhetően egyre több tehetséges fiatal mutatkozhat be a felnőtt csapatban.




Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Legfrissebb

Legnépszerűbb