Hiba
  • Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

Egészségi vetélkedő

Az egészség nem kérdés, hogy megéri – ez a szlogenje annak a vetélkedőnek, amelyet harmadik alkalommal szerveztek meg 10. osztályosok számára. A szakemberek úgy állították össze a feladatokat, hogy azok az adott életkori problémákra reagálnak játékos formában.
„A szombathelyi Deák Ferenc utca 44-es szám alatt közúti baleset történt, ahol egy biciklist gázoltak el.”

Ez volt az egyik állomása az Egészség? - Megéri! című műveltségi vetélkedőnek, amelyet harmadik alkalommal szerveztek középiskolásoknak. A diákoknak nemcsak gyakorlatban, hanem totók kitöltésével elméletben is bizonyítaniuk kellett tudásukat.

Szabó Virág - mentőápoló-tanuló

„Az egyik a mentésirányításról szól, a másik pedig magának az OMSZ munkájáról. Mindkettőben tíz-tíz kérdés van, és akkor 8-8 fős csapatokat kettő felé veszik, 4 ember tölti, 4 ember pedig ellátja a sérültet.”

Különböző ügyességi feladatok, játékos sportversenyek színesítették a programot, volt kirakó, motorszimulátor megismerkedhettek a fiatalok a legális és illegális drogokkal , és még verset is írtak az egészségről.

Kovács Bene – tanuló, Puskás – iskola

„A fiataloknak írtuk a verset. Minden benne van az egészséggel kapcsolatban: mit nem szabad csinálni, mit szabad csinálni, mi fontos az életben igazán, igazából ennyi volt a feladat”

A vetélkedő része annak az átfogó egészségnevelési programsorozatnak, amelyet a város óvodásai, általános és középiskolásai számára dolgozott ki a védőnői szolgálat. Célja, hogy a fiatalok mindennapjaiba beépüljön az egészségtudatos magatartás.

Szákovics-Varga Ildikó – szakmai vezető, Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális Intézmények GESZ


„Próbáltuk úgy összeállítani ezt a 13 feladathelyszínt, amin végig kell menni, helyszínenként 15 perc munkaidőt kapnak, hogy érdekes legyen, ne a szokványos, iskolai számonkérés, stresszes dolgok legyenek, hanem játékos formában megmozgatja őket, a fantáziájukat, érdekes eszközöket hoztunk ki”

A rendezvényre 12 iskola csapata nevezett. A legügyesebbeknek több témában kellett tájékozottnak lenniük: a feladatok érintették a baleset- és bűnmegelőzés, a közlekedésbiztonság, az internethasználat, az egészséges táplálkozás és a fogamzásgátlás témakörét is.




Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Legfrissebb

  • Csíkszeredai gyerekek
    Csíkszeredai gyerekek 21 csíkszeredai kisdiákot lát vendégül idén is a Szombathelyi Erdészeti Zrt. A társaság évtizedek óta…
  • Karnevál tortája
    Karnevál tortája Egy csokoládé torta, a Csokolónia fantázianevű sütemény lett az idén  a Savaria Karnevál tortája. A…
  • Érkeznek a tankönyvek
  • Micimackó óvoda
    Micimackó óvoda A nyár a gyermekintézmények karbantartásának, felújításának a kiemelt időszaka. A szombathelyi óvodák jelentős részében zajlanak…
  • Parlagfű
    Parlagfű Korábban kezdődött idén a parlagfű szezon. Az agresszív gyomnövény virágzása nem csak a pollenallergiások életét…

Legnépszerűbb

  • Első Vasi Praxisközösség
    Első Vasi Praxisközösség Egészségmegőrző és prevenciós programokat szervez az Első Vasi Praxisközösség. A két hónapja létrehozott szervezet elsődleges…
  • Magyarok Kenyere
    Magyarok Kenyere A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – a MAGOSZ közreműködésével – az idén is megszervezte a Magyarok…
  • Szakmai ajánlások a városszépítők konferenciájáról
    Szakmai ajánlások a városszépítők konferenciájáról Szombathely – A Város - és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) XXXVII. Országos Találkozóját és Szakmai Konferenciáját…
  • Határvadászok
    Határvadászok Elkészült Szombathelyen Nyugat-magyarországi Határrendészeti Igazgatóság XIV. határvadász bevetési osztályának elhelyezésére szolgáló épületegyüttes. A létesítmény ünnepélyes…
  • Urbanisztikai Nyári Egyetem
    Urbanisztikai Nyári Egyetem Gyakran a hőszigetelési kérdések döntik el egy-egy régi épület sorsát, emiatt vagy lebontják vagy a…