Nyomtatás

Két pályázat - dupla díjátadó

2017-06-07, 13:52
   |   Kategória: Sziréna
A Vas Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság egy határon átnyúló, szlovén kezdeményezésű, valamint egy hazai, a szabadtéri tüzekkel kapcsolatos versenyre hívta a gyerekeket. A pályaművekből kiállítás nyílt.
“Megható volt azt látni, hogy a gyermeki fantázia azokkal a készaségekkel és képességekkel, amelyet akár egy ceruzával, egy kifestővel, zsírkrétával, legkülönbözőbb alkotói módokon hogyan öntik formába a tűzoltók mindennapjait" - ezekkel a szavakkal nyitotta meg a kettős díjátadót Bognár Balázs, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. A Tűzoltó és Polgári Védelmi Emlékhelyen minden pályázó alkotó képét kiállították.

Az egyik pályázatot a muraszombati polgári védelmi kirendeltség kezdeményezte, erre vasi diákok is  küldtek alkotásokat. A szlovének a  természeti katasztrófák feldolgozását várták a gyerekektől. “A másik pályázat az Országos Tűzmegelőzési Bizottság által kiírt alkotói pályázat, az pedig a tűzvédelem témakörben íródott. Itt a kisiskolások és az óvodások lettek megcélozva" - mondta Egyed László, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Erre több mint 140 pályamű érkezett a megyéből. Pék Regina jutott tovább az országos döntőre a pályaművével. “Én egy erdőtüzet rajzoltam, és nagyon szeretnék nyerni, mert még sose nyertem, és nagyon boldog vagyok" - mondta a Gárdonyi Géza Általános Iskola tanulója.

Ami a szabadtéri tűzeseteket illeti, a nyári időszakban különösen aktuális veszélyre a katasztrófavédelmi igazgatóság honlapján is figyelmezteti a lakosságot: legtöbbször emberi gondatlanság okozza a problémát. A száraz, meleg időben egy eldobott cigarettacsikk is beláthatatlan kárt okozhat - nem beszélve az őrizetlenül hagyott tábortüzekről, a figyelmetlen szemétégetésről.




10 hozzászólás