Hiba
  • Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

Gabona és mozdony is égett Vas megyében

Szinte folyamatosan vonultak a tűzoltók az elmúlt két napon: tarló és learatott gabonatábla gyulladt ki szinte egyszerre csütörtökön, pénteken pedig a vépi vasútállomáson lángokban állt egy mozdony. Személyi sérülés nem történt.
Lángok csaptak fel csütörtökön délután az M86-os út két oldalán. Nagyjából egy időben, 16 óra körül gyulladt ki Zanat mellett az egyik oldalon a rendre vágott gabona, illetve szalma, a másikon pedig a tarló égett. Utóbbi a feltámadó szél miatt átterjedt arra a kis erdőre is, amely a rét mellett áll - de ezt gyorsan el is oltották a helyszínen lévő egységek.

Az egyenként mintegy 3 hektáros területen két óra alatt elfojtották a lángokat a szombathelyi és sárvári hivatásos, illetve a vépi önkéntes tűzoltók. A munkálatokban öt kocsi - köztük a műveleti szolgálat - és több mint 20 ember vett részt. Az erős füst miatt a gyorsforgalmi úton mindkét irányban rendőri irányítás mellett zajlott a közlekedés, a rossz látási viszonyok miattt 30-50 km/h-val közlekedhettek csak a kocsik. A szombathelyi tűzoltók naponta többször vonulnak szabadtéri tüzekhez - ezek többsége elkerülhető lenne, ha az emberek óvatosabbak lennének.

“Az egyik legfontosabb szabály,hogy semmiféleképpen ne dobjunk ki égő csikket, gyufát, parazsat a mozgó gépjárműből. Ha esetleg megállunk, mert szeretnénk kicsit hűsölni, vagy megfáradtunk az utazás során, akkor olyan helyen parkoljunk, ahol nincs a közelben olyan aljnövényzet, amelyet a kipufogógáz esetlegesen fel tud gyújtani" - hangsúlyozta Kiss Péter, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

Pénteken délelőtt is vonultak a tűzoltók. Kigyulladt egy mozdony a vépi vasútállomáson. A vagonok nélkül közlekedő kocsi motortere és teteje lángokban állt, amikor a szombathelyi hivatásos tűzoltók kiérkeztek. A magasfeszültségű vezeték áramtalanítása előtt kizárólag habbal oltottak, de a GYSEV gyorsan intézkedett, így fél órán belül vizet is tudtak használni. A helyszínen tucatnyi lánglovag dolgozott, három kocsival érkeztek, és szűk egy óra alatt oltották el a lángoló mozdonyt.

A két tűzesetben szerencsére személyi sérülés nem történt.




Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Legfrissebb

Legnépszerűbb