Hiba
  • Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

Adatvédelem

Az adatvédelemmel, az új információs törvénnyel kapcsolatos jogszabályi tudnivalókról tájékoztatták a civil szervezeteket a városházán. Az előadáson számos kérdést is feltettek a résztvevők.
Pontosság, adattakarékosság, jogszerűség, elszámoltathatóság, szükségesség - ez csak néhány azon alapelvek közül, amelyek az információs, illetve adatvédelmi törvény május 25-i módosításával kapcsolatban szóba kerültek. A városházán a civil szervezetek részére tartottak tájékoztatást az aktualitásokról - erre ugyanis komoly igény merült fel.

Bakó Gusztávné - elnök, Napsugár Közhasznú Egyesület

“Mi önkéntesekkel dolgozunk, civil szervezet vagyunk, és nincs alkalmazottunk, hivatalos, bejelentett, mert önkénteseink vannak, és így nem tudom, minket hogy fog érinteni, most talán majd okosabb leszek!”

Az előadáson szinte mindenki jegyzetelt. Kiderült, hogy még a jelenléti ívet sem szabad az eddigi módon aláíratni a rendezvényeken: hozzájárulási nyilatkozattal kell kiegészíteni. Amint lehet, összeszedik a tudnivalókat az új információs törvényről, és segítenek a többieknek - ezt mondta a Szombathelyi Civil Kerekasztal képviselője.

Bődi Lívia - titkár, Szombathelyi Civil Kerekasztal

“Bár még elég bizonytalan ez a dolog, hogy még nem alakult ki teljesen, és nincs is rendesen minta és szabályzat, de próbálunk minél több helyről indormációt összeszedni azért, hogy azt tovább adhassuk a civil szervezeteknek, és azoknak, akik irodánkba betelefonálnak és erről érdeklődnek.”

A súlyos retorziótól tartanak leginkább a civil szervezetek - egyébként is kevés a pénz, így nem akarnak büntetést fizetni. Mint megtudtuk, egyelőre még türelmesek az ellenőrök.

Keringer Zsolt - adatvédelmi tisztviselő

“Jelen pillanatban nem a retorziók hónapjait éljük, hanem inkább a tanulás hónapjait, én úgy tapasztalom, hogy a magyar szervezetek, akik ezzel foglalkoznak, akár a NAIK-ot nézem, mint leendő ellenőrző hatóság, ő is inkább segít, figyelmeztet.”

Az önkormányzat munkatársai segítenek eligazodni az új információs törvény útvesztőiben - az intézmények és a lakásszövetkezetek részére már tartottak hasonló tájékoztatót az elmúlt hetekben. Ezt az igényeknek megfelelően megismétlik, illetve folytatják a hivatal szakemberei.

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Legfrissebb

  • LUK nyílt nap
    LUK nyílt nap Az autóiparban akkora a kereslet, hogy a nyári időszakban sem állnak le sem a kereskedések,…
  • AGORA - defibrillátoros képzés
    AGORA - defibrillátoros képzés A közelmúltban tíz új félautomata defibrillátorral gazdagodott a város. Az újraélesztés hatékonyságát nagyban segítő eszközöket…
  • Dobó SE
    Dobó SE Három sportolóval képviseltette magát a Dobó SE az U18-as atlétikai Európa-bajnokságon. Közülük Doma Benedek szerepelt…
  • Rendőr strandparti
    Rendőr strandparti Nem megoldás, ha a strandon egy törölközővel takarjuk le az értékeinket tartalmazó hátizsákot – többek…
  • Farkas Károly utca
    Farkas Károly utca Mintegy tucatnyian vettek részt a legutóbbi közmeghallgatáson, hogy megosszák problémáikat, tapasztalataikat, javaslataikat a város vezetőivel.…

Legnépszerűbb

  • Drogfórum
    Drogfórum Június 26-a a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napja. Ilyenkor világszerte számos programot, közösségi eseményt szerveznek,…
  • Közmeghallgatás
    Közmeghallgatás A város útjainak állapota és a helyi forgácslapgyártó üzem környezetterhelésének kérdése is téma volt az…
  • Egy nap alatt kerékpárral a Balaton körül
    Egy nap alatt kerékpárral a Balaton körül Nem sokkal múlt fél nyolc, s már a zalai dombok között suhant a kis sárga…
  • Bizottsági ülés
    Bizottsági ülés Hétfőn ülésezik a városi közgyűlés. Ennek előkészítéseként csütörtökön délelőtt az oktatás és szociális, délután pedig…
  • Közgyűlés után
    Közgyűlés után A rendőrség és a közterület-felügyelet éves beszámolóját, a költségvetés módosítását és a Késmárk utcai teniszcentrum…