Hiba
  • Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

Vízügyi évértékelő

Nem volt az idén jelentős árvíz a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén. Egy alkalommal kellett készültséget elrendelni a Rábán, jelentősebb helyi vízkárok azonban több településen is előfordultak. Elkezdődött a dozmati víztározó és a záportározók építése, valamint a Rába-völgy árvízvédelmi projekt megvalósítása - hangzott el az évértékelő tájékoztatón.
Bár az átlagértékek nem voltak kirívóak, a csapadék eloszlása szélsőségesen alakult az idei évben, ami már a klímaváltozás érezhető jele. Márciusban és júniusban több helyen is harmadfokú helyi vízkár-készültséget kellett elrendelni, májusban a heves esőzések miatt a Rába szentgotthárdi és körmendi szakaszán volt szükség elsőfokú árvízvédelmi készültségre.

Gaál Róbert - igazgató, Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

"Volt egy május-júniusi nagy csúcs, amikor komoly vízkárok történtek Vas és Zala megyében. Talán sokan emlékeznek a Vadása-tavaknál kialakult rendkívüli helyzetre, amit egy ilyen esemény okozott. Ennek az ellentettje fordult elő ősszel, szeptember-októberben a legkisebb vizek körüli vízállásokat tudtuk a folyókon regisztrálni. Ez a szélsőségesség jellemezte az egész évet."  

Elkezdődött a mintegy 3,6 milliárd forint értékű Rába-völgy projekt megvalósítása: árvízvédelmi fejlesztések történnek Szentgotthárdon, Körmenden és Sárváron. Egyebek mellett támfal-magasítás, töltésfejlesztés és szivattyúház-építés szerepel a tervek között. A kivitelezés tavasszal kezdődik és várhatóan 2021-re fejeződik be. Rönökön, Kőszegdoroszlón és Rábagyarmaton 2020 nyarára záportározók létesülnek egy több mint 1,8 milliárdos fejlesztési program részeként.

Hercsel Róbert - szakaszmérnök, Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

"Mindhárom településnél a helyi vízkáreseményeknek az előfordulási valószínűsége fog csökkenni. Sokkal jobb helyzet fog kialakulni a tározóterek kialakításával, jelenleg a tervezésöük folyik, jövő évben elindulnak a kivitelezési munkák is várhatóan."

Javában tart a dozmati árvízi tározó kivitelezése, amely öt település, köztük Szombathely árvízvédelmét szolgálja majd. A területen befejeződött a régészeti feltárás, megkezdődtek a műtárgyak betonozási munkái és a völgyzáró gát építése. A tározó több mint egymillió köbméter víz visszatartására lesz alkalmas, és várhatóan jövő nyárra készül el. A beruházás teljes költségvetése 2,3 milliárd forint. Az együttműködő szervezetek számára megtartott évértékelő tájékoztatón az is elhangzott, hogy a rövidtávú előrejelzések nem mutatnak komoly mennyiségű csapadékot, így belátható időn belül nem várható árvíz.




Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Legfrissebb

Legnépszerűbb