Hiba
  • Cannot retrive forecast data in module "mod_sp_weather".

Környezetbarátan a hulladékkal

Lerakták az új, szombathelyi hulladékválogatómű alapkövét. Ezzel megkezdődött az elmúlt évetizedek egyik legnagyobb környezetvédelmi programjának megvalósítása a megyében. Ingyenes komposztáló ládákat is osztanak majd.
Közel 130 település bevonásával megújul a szelektív hulladékgyűjtés, a keletkező hulladék feldolgozása. Előtérbe kerül a házi komposztálás.  Pályázati források bevonásával közel hárommilliárd forintot fordít a társulás a régió egyik legnagyobb környezetvédelmi programjának megvalósítására. 
öbbek között a komposztálás népszerűsítését tűzte ki célul a Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás által kidolgozott regionális hulladékgazdálkodási program. Több mint 27000 komposztálóládát osztanak ki. Az igényeket már fogadják. Emellett megújul a szelektív hulladékgyűjtés is. Marton Zsolt alpolgármester, a társulás elnöke kiemelte, új hulladékudvarok, hulladékgyűjtő szigetek létesülnek és lesz házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés is. 

  A hulladékgazdálkodási projekt megvalósítása Vas megye egész hulladékgazdálkodási rendszerének megújítását jelenti, ami több mint 186 ezer embert érint közvetlenül, és évente 8500 tonna hulladék szelektív összegyűjtését, szétválogatását, nyersanyagkénti hasznosítását teszi lehetővé - mondta köszöntőjében Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője. Hozzátette, a jövőben a szemétszállításnak is nonprofit közszolgáltatásként kell működnie.

Az új hulladékgazdálkodási törvény értelmében minden településen kötelezővé válik a szelektív hulladékgyűjtés 2015 januárjától. Szombathelyt ez nem éri váratlanul, hiszen az elsők között kezdődött meg a városban a hulladékok szelektív gyűjtése - mondta Puskás Tivadar polgármester.

A tervek szerint az új válogatómű jövő év közepére elkészül.

Videó

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Legfrissebb

  • Megújult a Százszorszép és a Mocorgó
    Megújult a Százszorszép és a Mocorgó Több mint 130 millió forintból újult meg a Százszorszép bölcsőde épülete és a szomszédos Mocorgó…
  • Civilreggeli
    Civilreggeli Hagyomány és megújulás - ez jellemzi a civilek programjait, amelyeket május végére, június elejére ajánlottak…
  • Gencsi söprű
    Gencsi söprű Szokás szerint pünkösdvasárnap tartották a Gencsi Söprű népdal- és néptáncfesztivált a Szombathely melletti településen. A…
  • Őseink példáján - értékek Herényben
    Őseink példáján - értékek Herényben Ez annak a kiadványnak a címe, amelyet pénteken mutatott be a Herényi Kulturális és Sportegyesület.…
  • Csodafügefa
    Csodafügefa Véget ért a Berzsenyi Dániel Könyvtár által szervezett Csodafüge című könyvhódító játék, amelynek keretében a…

Legnépszerűbb