Jakab Bálint: Készülődéseink

2013-12-07, 12:44
   |   Kategória: Fórum
Olyan, a mai világtól szokatlan dolgon vettem részt a napokban, mint a disznóvágás. A régi világban, amikor még disznó is volt, meg család, aki elfogyassza, nem bírt ez hírértékkel. Különösebben ma sem.
Kevesen vannak, akik hizlalnak disznó nevű négylábú állatot, hisz ma már a kocsmából hazatért férfiemberre nézve a szidás kategóriájából is kiveszett ez a jelző és nem sokan vannak olyanok sem, akik megengedhetik és igényelnék eme négylábú EU-konform kimúlását ez árnyékvilágból. Aki mégis rákíván, lelkiismeret-furdalás nélkül kérheti a megvilágított üveg mögül az ismeretlen eredetű vörös húst. Disznó, azaz sertés. Kinek jutna eszébe kételkedni? Ki van az írva: sertés. Comb, tarja, csülök, karaj, csontosan, csont nélkül vagy éppen: köröm.  Hát ennyi: nejlonzacskós adagolásban. (Maradhat? – örök kérdés a pult másik oldalán, érdekes módon sosem kevesebb a kért mennyiségnél. Nem, mondtam, leginkább az utánam sorban állók kapták fel a fejüket! De erről máskor).

Szóval, ahogy közelít a tél, még felsejlik itt-ott valami foszlány abból a régi magyar világból, ahol a hideg nemcsak egy fedél alá, hanem közösségbe is terelte az embereket. Olyan közösségbe, ahol az élet, a jövendő alapjait vetették meg és tovább adták a család vagy éppen nagyobb közösség történéseit. A közösség az ismeret megosztásából és az érdekazonosulásból élt. Ez volt a hagyományozódás gyönyörűsége.

A hétköznapok ilyesfajta ünnepi alkalmai készítették elő a nagy közösségek ünnepeit. Disznót is azért vágtak, hogy a szakralitás méltó földi körítésbe kerüljön. A szeretet, áldozat, egymásra figyelés, segítés nem üres fogalmak, hanem személyes tapasztalatok voltak. Egy régi mondás szerint: minden falunak el kell tudni tartani legalább egy koldust. Az ünnepekre való készülődés nem az embernek önmagáért való cselekedete, hanem hála, az élet és életkörülmények alkalmassá tétele arra, hogy ami gazdagság, öröm az egyes emberé, az az ünnep magasztosságában azoké is lehessen, akiknek nem adatik meg az emberhez méltó lét.

Mert Isten Fia is istállóban született az Írások szerint. Ki tudja hát, hogy az ember akaratán kívül mikor vendégel meg angyalokat?

Jó lenne ebben az adventi időben a gazdagságnak ezt a gyönyörűségét felfedezni. Megosztani másokkal ajándékainkat. Ebben a lelkületben érez rá az ember egy szépséges igazságra: nem az a gazdag, akinek sok vagyona van, hanem az, aki tud adni másoknak!

Ilyen adventi lelkületet kívánok az Olvasóknak!

(a szerző református lelkész)

Kapcsolódó elemek

11 hozzászólás


Fatal error: Call to a member function getCfg() on a non-object in /home/szomthu1/szombathelyi7/plugins/system/japager/japager.php on line 178