Nyomtatás

Idén sem maradt el a premontreis diákbál

2017-02-13, 08:14
   |   Kategória: Okos
Idén február 3-án került megrendezésre a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium diákbálja. A bálnak ebben az évben is, a már megszokottnak mondható Palace Cafe adott otthont.
 A kapunyitás 18 órakor volt, bár ekkor még csak néhány diák és tanár jelent meg a helyszínen. Azért szépen lassan érkeztek az alkalomnak megfelelően felöltözött bálozók. 19 óra után a rendezvény két házigazdája, Vinkovits Adrienn és Bakucz Kornél köszöntötték a vendégeket. Elsőként a főszervezőt Nagy Lilit konferálták fel, aki elmondta, hogy két hét alatt kellett egy színvonalas rendezvényt megszervezniük, majd mindenkinek jó szórakozást kívánt. A köszöntő után először Deák Fanni írszetepptáncos rövid műsora szórakoztatta a bálozókat, majd a gimnázium tehetséges énekesei adtak elő egy-egy dalt. 20 óra körül került sor a nyitótáncra és ezt követően nem is lehetett elvenni a fiatalság kedvét az önfeledt szórakozástól. A jobbnál-jobb retró zenéket csak a tombola húzás és a bálkirály és királynő választás szakította meg. A szavazatok alapján idén a bálkirálynő Hajós Judit, a bálkirály pedig Kovács Kristóf lett. A fotók és a visszajelzések alapján mind a diákok mind a tanárok jól érezték magukat és várják a következő diákbált egy év múlva.

Kéri Péter
tanár


Galéria

{gallery}https://www.flickr.com/photos/szombathelyi7/sets/72157676673079004/{/gallery}