Nyomtatás

Jó strandszezonra számítanak

2014-06-18, 14:20
   |   Kategória: Pink
Akár 27ezer fürdőző is ellátogathat a termálfürdőbe ebben a szezonban - erre számítanak a szombathelyi létesítmény üzemeltetői. A gyermek- és felnőtt medencék körül, valamint a sportpályákon tematikus programokkal is készülnek a nyári hetekre és idén is működik a speciális víztisztítás.
Több mint 1300-an hűsöltek a Termálfürdőben a pünkösdi hétvégén
Több mint 1300-an hűsöltek a Termálfürdőben a pünkösdi hétvégén
A Termálfürdő a pünkösdi hosszú hétvégén nyitotta meg kapuit a fürdőzők előtt. A kánikulának és a programoknak köszönhetően sokan látogattak ki a strandra: csak hétfőn, több mint 1300 vendéget regisztráltak.

A csaknem négy hektáron elterülő fürdőt 2006-ban újították fel. Mindkét medence a fürdőzésen túl a relaxációt is segíti. A tetőszerkezet pedig a napsugarak káros hatásaitól védi meg a vendégeket. A Vasivíz Zrt. nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre. Ennek jegyében tavaly beruháztak egy speciális víztisztítási eljárásra. „Nagyon egyszerűen ultraibolya sugárzással történő fertőtlenítést jelent. Ez talán a legkorszerűbb abból kifolyólag, hogy emberbarát, és környezetbarátnak is tekinthető. Ez a módszer azt a fajta bőr és szemirritációt nagymértékben csökkenti, amit a hagyományos vegyszerek okoznak vendégeinknek” -tudzuk meg Kántás Zoltántól, a Termálfürdő vezetőjétől.

A főként a kisgyermekes családok és a szépkorúak által kedvelt Termál nyitva tartása az idei évben nem módosult. A fürdőbe reggel 9 órától este 7-ig várják a vendégeket, ehhez a Fedett Uszoda hétvégi nyitva tartása is igazodik. Az árjegyzék sem változott ebben a szezonban, a díjszabásban ezúttal is megtalálható a 16 óra után váltható rendkívül népszerű délutáni belépő.

Ha a nyári hónapok időjárása kedvező lesz, akkor az előző évekhez hasonlóan 25-27 ezer fürdőzőt várnak a Termálba.

Videó